Napközben: Influenszerek képzése a zaklatás ellen

A november 30-i adás tartalmából.
 

A nyugdíjkor elérése sokakat felkészületlenül ér, bár sok-sok évvel korábban tudható, hogy mikor következik be. Ezzel együtt valamiért a többség halogatja, hogy elkezdjen felkészülni életünk utolsó életszakaszára, egyúttal életmódjára, így amikor közvetlenül előtte állunk, gyakran sok kérdéssel szembesülünk.

Az autizmussal élő családok, elsősorban a szülők régóta küzdenek azzal a helyzettel, hogy haláluk után nincs aki gondoskodjon autista gyerekükről. Ráadásul nehezíti a helyzetet, hogy nincs – vagy legalábbis eddig nem volt egységes, hivatalos rendszer, ami az autistákat segítette volna. Úgy tűnik, a helyzet most változik, készül egy stratégia.

Társasház rovat – mit tehet meg a felettünk lakó a saját lakásában, s mit nem – avagy milyen engedélyek kellenek egy átalakításhoz.

Influenszerek képzése a zaklatás ellen.

Hétfőn elindult a Végeken Egészséglélektani Alapìtvány, az MCC és a Scruton közös kèpzèse, itthon ilyet eddig még senki nem csinált, az USA-ban az HBO nagy sikerrel készìtett hasonló protokollt. A képző szervezetek magas szakmai szìnvonallal akarják felhívni az influencerek, bloggerek és média munkatársak figyelmét a zaklatás, bántalmazás természetére s ebben a tartalomközlők felelősségére.

IDE KATTINTVA a teljes adás visszahallgatható!

Napközben – Kossuth Rádió –  november 30., kedd, 9:05

Szerkesztő: Herczeg Tibor

Tovább a műsoroldalra >>>

Olvasson tovább