Napközben: Nagy Könyves Beavatás

A november 11-i adás tartalmából.
 

November 7-én kezdődött a Nagy Könyves Beavatás 6. évada. A középiskolásoknak szóló játékos, olvasásnépszerűsítő játék most Veronica Rath „A beavatott” című trilógiájára épül. Az 5 hónapig tartó program célja, hogy élménnyé váljon az olvasás a fiatalok körében. A program azzal a sztereotípiával is le szeretne számolni, hogy az olvasás magányos dolog: a kreatív megmérettetések, játékok során a fiatalok csapatban dolgoznak, így nagy a hangsúly a közös munkán.

MOL Gyermekgyógyító Program: Összesen 35 szervezet tud évközi élmény- és művészetterápiás fejlesztő foglalkozásokat, illetve téli és évközi táborokat megvalósítani a mintegy 40 millió forintos támogatás felhasználásával. A művészeti, mese- és drámapedagógia mellett speciálisan képzett kutyák és lovak bevonásával végzett terápiák száma is növekszik, de van olyan szervezet, amely fal- és sziklamászással vagy a természeti kihívásokkal való megküzdéssel segíti és támogatja a krónikusan beteg, fogyatékkal élő vagy a lelki egészség szempontjából veszélyeztetett gyerekek gyógyulását, rehabilitációját.

Szent Márton Újborfesztivál és Libator, szentendrei Skanzen

Lezárult az idei Nagyapám háza mester-inas képzés: a program azért jött létre, hogy az építészettel foglalkozó fiatalabb generációkat – építészeteket, szakembereket, kivitelezőket – is megismertesse azokkal az ősi fortélyokkal, amelyeket nagyapáink házaik építése során alkalmaztak. A Nagyapám Háza program keretében számos előadást tartottak a témával foglalkozó szakemberek, a nyár pedig a gyakorlati foglalkozásoké volt, számos helyen tartottak különböző témájú építőtáborokat.

Napközben – Kossuth Rádió –  november 11., csütörtök, 9:05

Szerkesztő: Forrai Mária

Tovább a műsoroldalra >>>

Olvasson tovább