Minden időben: Református Ifjúsági Imaéjjel

A november 3-i adás tartalmából.
 

Múlt hét pénteken több ezer fiatal imádkozott együtt lélekben Kárpát-medence szerte a Református Ifjúsági Imaéjjelen. Az idei téma a gyógyulás volt. Tartsanak velünk Tiszakeresztúrra, a Kárpátaljai Református Ifjúági Szervezet Tisza-Borzsa-Közi Alapszervezetének programjára, ahol a fiatalokat imaközösség, dicsőítés, imaséta és meghitt bizonyságtételek várták.

November végén ünnepli 10. születésnapját a Keresztény Önkéntesek Szövetsége az Ifjúságért és Gyermekekért Egyesület, vagyis a KÖSZI. Az egyesület interaktív istentiszteleteket és táborokat szervez, amelyekben különböző felekezetű gyerekek ismerkedhetnek meg egymással és Istennel.

Országjáró videósorozat indul a reformatus.hu oldalon. A Re:tour című magazinműsorban különböző református gyülekezeteket mutatunk be az ország minden pontjáról. Videóinkban lelkipásztorokkal beszélgetünk hivatástudatról, gyülekezetépítésről és személyes hitvallásokról is, de megtudhatják azt is, hogyan csocsózik egy lelkész, hogy fest egy esperes motoros szerelésben vagy éppen hogyan építenek át egy templom tetőt a beköltöző denevérek kedvéért.

Adásunk végén Cseri Kálmán egykori pasaréti lelkipásztor gondolatait hallják.

Hallgassa meg!

Minden időben – Kossuth – november 3., szerda, 13:30

Szerkesztő: Fekete Zsuzsa
Műsorvezető: Somorjai-Bencze Zsófia

Tovább a műsoroldalra>>>

Olvasson tovább