Kalendárium: A Magyar Zene Háza méltán pályázik Budapest új, ikonikus épületének címére

Az október 28-i adás tartalmából.
 

– Révkomáromban kültéri Színészmúzeumot hoznak létre az 1952-ben alakult Magyar Területi Színház (MATESZ – a Komáromi Jókai Színház jogelődje) már elhunyt művészeinek emlékére. A Színészmúzeum létrehozását a most 88 éves Lőrincz Margit színművész, a MATESZ alapító tagja kezdeményezte. Ő nyilatkozik a műsorban. Az ünnepi átadás október 29-én lesz.
– A Magyar Zene Háza méltán pályázik Budapest új, ikonikus épületének címére. Sou Fujimoto építész egy modern, különleges házat álmodott meg a zenének. Az épület tervezésekor a természetből és a zenéből egyaránt gyűjtött inspirációt. A két forrás a japán tervező által megálmodott ház részleteiben is jól észrevehető: az épület jellegzetes lebegő tetejét például a hang rezgésének vizuális képe, a hullám ihlette, de Fujimoto nagy hangsúlyt fektetett a természet és az épített környezet kapcsolatára is. A végeredmény pedig egy könnyed, légies, nyitott és átjárható, a legapróbb részletekig átgondolt, harmonikus épület lesz. Erről és az épület legújabb „hangzáspróbájáról” nyilatkozik Batta András zenetörténész, a Magyar Zene Háza ügyvezetője.
– A felvidéki Teátrum Színház bemutatta Kodály Zoltán Háry János című daljátékát, amely felvidéki ősbemutató volt. Az előadás Dráfi Mátyás Jászai Mari-díjas érdemes művész rendezte, akinek ez volt a jutalomjátéka is egyben. A műsorban megszólaltatjuk Dráfi Mátyást, mint rendezőt, illetve Pfeiferlik Tamás énekművészt, aki a címszerepet játssza.
– 126 művész mintegy 180 alkotása látható mostantól a Szombathelyi Képtárban egy időszaki kiállítás keretében. A tárlat a hazai kortárs festészet legjobb műveit vonultatja fel, ezeket zsürizés után válogatták ki a kurátorok. A kiállítás keresztmetszetet ad a jelen képzőművészeti stílusaiból, trendjeiből – Gergó Judit
– Ma este 19.30 órától, a Művészetek Palotája Bartók Béla Nemzeti Hangversenytermében mutatják be Giuseppe Verdi Requiem-jét a Nemzeti Filharmonikus Zenekar előadásában. Vezényel: Giacomo Sagripanti. A főbb szerepekben: Bakonyi Anikó, Szántó Andrea, Fekete Attila és Cser Krisztián. Közreműködik a Nemzeti Énekkar, karigazgató: Somos Csaba.
– Ma este 19 órától Moliere „A botcsinálta doktor avagy: a vak komondor visszanéz” című darabját mutatja be a Rátkai Színház a  Fészek Művészklubban. A főbb szerepekben Nyári Beátát, Pásztor Tibort és Szinovál Gyulát láthatjuk. Az előadást rendezte: Vas-Zoltán Iván.
– Ma délután 15 órától rendezik meg a 2021. évi Bartók Világverseny és Vonósnégyes Fesztiváljának 2. középdöntőjét a Zeneakadémia Solti termében. A középdöntőben 6 kvartett mérkőzik meg a döntőbe jutásért. A műsort természetesen nem tudhatjuk előre, de a megadott repertoárok alapján 4 zeneszerző 8 darabja közül kerülnek majd ki azok a művek, amelyeket hallhatunk ezen a napon a versenyzőktől. Dvořák, Mendelssohn, Schubert és Beethoven vonósnégyesei hangzanak majd el. Az élő fordulók – így a középdöntő is – ingyenesen látogathatók.

Hallgassa meg!

Kalendárium – Kossuth – október 28., csütörtök, 15:32

Szerkesztő: Tarics Péter

Tovább a műsoroldalra >>>

Videó ajánló

Olvasson tovább