Kalendárium: Új bemutatóval várja a közönséget a Magyar Nemzeti Táncegyüttes

Az október 27-i adás tartalmából.
 

-Nemrég került a könyvesboltokba a Jankovics Marcell 80 című kötete, amelyet nemrég mutattak be az Uránia Nemzeti Filmszínházban. Kovács Bernadett
-Megjelent Ákos új lemeze „Az utolsó békeév” címmel. A középlemez három új dalt tartalmaz. Ehhez kapcsolódóan nemrég az országos megjelenés napján premier estet tartottak a fővárosi Aquvarium Klubban. Taracközi Kinga.
– Különleges estet tart másnap a székesfehérvári Alba Regia Szimfonikus Zenekar.  A Csend körei című koncert vendége Nagy Péter, a Vörösmarty Színház színművésze és Fa Nándor vitorlázó lesz. Benkő Andrea
– Balázs Attila, József Attila-díjas költő, szerkesztő lesz aznap este 6 órakor a vendége a veszprémi Művészetek Háza Olvasólámpa című irodalmi rendezvényének. Felszeghy Csaba int. Kilián László Művészetek Háza ig.h.
-Ferdinandi György Könyv a világ végén című rövid prózáiból válogatunk esténként a héten itt a Kossuth rádióban a Rádiószínház műsorában
– Új bemutatóval várja a közönséget a Magyar Nemzeti Táncegyüttes aznap este a fővárosban, a Művészetek Palotájában. – SZERELEM címmel.

Hallgassa meg!

Kalendárium – Kossuth – október 27., szerda, 15:32

Szerkesztő: Felszeghy Csaba

Tovább a műsoroldalra >>>

 

Olvasson tovább