Hajnal-táj: Nagymamáink kamrájának őszi-téli kincse volt a hecsedlilekvár

Az október 23-i adás tartalmából.
 

– Budapesten először tavaly léphetett be újságíró Mindszenthy József bíboros kínzatásának egyik helyszínére, a fővárosi volt Conti utcai (jelenleg Tolnai Lajos utca) börtön épületébe. A börtön egyes pontjain még szinte azóta érintetlen, eredeti állapotában látható például a bíboros cellája is. Mindszenthyt, a Rákosi-rendszer „legnyomorultabb fegyencét” négy évig tartották itt fogva.
– Schrötter Tibort, akit kétszer is elítéltek forradalmi tevékenységért az ötvenes években, a forradalom kitörésének híre vidéken, a katonaságnál érte. A meg nem bocsátó 56-os szabadságharcossal beszélgetünk.
– Akár focipálya méretű terület, akár csak egy cserépnyi áll rendelkezésünkre, ültetni jó dolog. A tulipánnak most jött el az ideje, mivel ez az időszak a legtökéletesebb a virághagymák beszerzéséhez, hogy tavasszal már ott díszelegjenek a kertben, ablakban vagy balkonon. Szombaton a Somogy megyei Szőlősgyörökön tartanak tulipánhagyma vásárt, ahol szakértők is segítenek a helyes döntésben.
– Nagymamáink kamrájának őszi-téli kincse volt a hecsedlilekvár. Rendkívül körülményes elkészíteni, de sokan úgy tartják, ez a világ legfinomabb lekvárja. A csipkebogyó csodaszer, elsősorban magas c-vitamin-tartalma miatt nagyon hatásos megfázásra. Szarvaskő erre építve mutatja be helyi értékeit szombaton a Csipke-fesztiválon.

Hallgassa meg!

Hallgassa meg!

Hajnal-táj – Kossuth – október 23., szombat 5:00

Szerkesztő – műsorvezető: Bakos Csaba

Tovább a műsoroldalra >>>

Borítókép: Újudvar, 2013. október 13. Csipkebogyó piroslik a Zala megyei Újudvar határában 2013. október 13-án. Fotó: Varga György / MTI

Olvasson tovább