Jelenlét: Tehetségútlevél a felsőoktatásba

Az október 16-i adás tartalmából.
 

– Roma nemzetiségi támogatások – a Társadalmi Esélyteremtési Főigazgatóság által meghirdetett jövő évi pályázati lehetőségekről tartottak tájékoztató fórumot Mátészalkán.
– Első generációs roma értelmiségiek – a nehezebb utat választották, nem volt előttük egy olyan családi minta, ami átsegíthette volna őket a krízishelyzeteken, de a rögösebb, hosszabb út lett a tökéletes választás, vallja Godó Irén és Varga Dóra, a debreceni Wáli István Református Cigány Szakkollégium két diákja.
– Tehetségútlevél a felsőoktatásba – a gimnazisták számára meghirdetett program hidat jelent a köznevelés és a felsőoktatás tehetséggondozása között, erről tanácskoztak az egri Eszterházy Károly Katolikus Egyetem és a Roma Szakkollégium közösen megtartott konferenciáján.
– Egyházi elismerést kapott a miskolci Görög Katolikus Roma Szakkollégium két munkatársa Csorba Mónika Mária és Szemán Ágnes, az intézmény létrehozásában nyújtott kiemelkedő szakmaiságáért valamint a Miskolci Egyházmegye cigánypasztprációs munkájának fejlesztéséért.

Hallgassa meg!

Jelenlét – Kossuth – október 16., szombat, 21:30

Szerkesztő-műsorvezető: Tótik Enikő

Tovább a műsoroldalra >>>

Borítókép: Unsplash

Olvasson tovább