Hajnal-táj: Generációváltás a mezőgazdaságban

Az október 12-i adás tartalmából.

egyszermentes termékekkel, kiállítással, előadásokkal és termeléssel kapcsolatos tanácsadással várták a vendégeket a 17. Biofest első napján. A szabadkai rendezvény célja a biotermékek megismertetése a közönséggel.

Szalakóta program Vajdaságban

Vakaródzó puli – allergiás vagy élősködőktől szenved?

„Szafari” története egy a sok közül, ami ráirányítja a figyelmet az emberi érzéketlenségre, még akkor is ha az ő története most szerencsés véget ért. A kutyát -akit egy erdőben találtak meg, – az ajkai Vahúr menhely fogadta be. A gondoskodásnak köszönhetően hamarosan gazdit is kereshetnek neki. Kuti-Hajdufy Eszter akkor járt a menhelyen, amikor épp gyerekek is voltak ott, hogy a felelős örökbefogadásról tanuljanak a nyílt napon. Ők még igazi szeretettel a szívükben várnak egy kutya barátra.

9 méter mély kútból mentettek meg egy kiskutyát Kálban. Rendszeresen riasztják az Agria Speciális Mentő és Tűzoltó Csoportot állatmentéshez, amit legtöbbször az emberi hanyagság okoz.

A pázsit ellenségei. András Károly kertészmérnök Budapest, 17. kerület. Hallgatónk kérdezi, hogy az oxalist, vagyis magyar nevén a madársóskát, hogyan lehet kiirtani a pázsitból? Nagyon nehéz ellenfél. Ennek kapcsán beszélgetünk a szép pázsit legfontosabb ellenségeiről, mint amilyen például a fuzárium nevű gomba, a cserebogár pajor, valamint a tarackbúza.

Jelentősen megdrágulhat a kávé a világban, így Szerbiában is. Az egyik oka, hogy Brazíliában komoly terméskiesést okozott az viszontagságos időjárás, de az árat a pandémia is befolyásolta – mondják a szakértők. Szerbiában most még a raktáron lévő áru kerül a boltok polcaira, de októbertől valószínűleg már mélyebben kell a zsebükbe nyúlni azoknak, akik kávéznának.

Az OMÉK nem csak kiállításokkal várta az érdeklődőket, hanem szakmai konferenciák sokasága is lezajlott a négy napos eseménysorozat alatt. És melyik téma lehet jelenleg fontosabb mint a generációváltás, amit már talán így is túl régóta söpörtünk a szőnyeg alá? Kulik Bence riportja a Nemzeti agrárgazdasági kamara és a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Országos Szövetsége közös konferenciájáról.

Itt nem lesz gond az utánpótlással, a fiatalok lelkesedésén legalábbis ez látszik. 19 ország 400 tanulója versenyzett 30 szakmában az Euroskills nemzetközi bajnokságon, Grazban. Idén a bajnoki címet hozta el két szombathelyi diák a kertépítők között, ráadásul a nemzeti bajnokságban is az első helyen végeztek. Pedig nem volt könnyű a felkészülésük: a pandémia ugyancsak átírta a terveket.

Egyre többen keresik a slow food termékeket Magyarországon is. A Slow Living Hungary egy országos közösség, amely az ételek mellett összefogja a borokat és a kulturális értékeket is. Eger és Mátra után Sarudon alakult meg a Tisza-tavi Központ. A fogyasztók GMO-mentes, helyhez kötődő alapanyagokból, tradicionális termelési kultúrával készített modern gasztro-élményre számíthatnak, legyen szó finom ételekről vagy a kiváló borokról.

IDE KATTINTVA a teljes adást visszahallgathatja!

Hajnal-táj – Kossuth – október 12., kedd 5:00

Szerkesztő: Bicsák Eszter

Tovább a műsoroldalra >>>

Olvasson tovább