Beszélgetni kell!

Vadász Magda, a Bét Jehuda zsinagóga világi vezetője, a B’nei Brith Budapest Páholy alelnöke a zsidó szervezetekről, a fiatalokról beszélt.

00:00

/

Hallgassa meg!

Az elnök beszámolt arról, hogy idén a nagyünnepeket két másik zsinagógával közösen tartották meg, de mindezt úgy, hogy mindegyikük vendégségbe ment a nemrég átadott Rumbach utcai zsinagógába, így a Bét Jehuda, a Páva utcai, valamint az Ohel Ávrahám zsinagóga közösen imádkozott. A három rabbi, a kántorok felosztották maguk között, hogy ki mikor beszél, tanít, ahogy a világi vezetők is megosztották egymás között a megszólalásokat.

Vadász Magda arra a kérdésre, hogy az egyre aktívabb zsidó fiatalok, civil szervezetek munkáját miként tudnák segíteni a különböző zsinagógai közösségek, úgy felelt, legelőször is el kell fogadniuk a segítő kezet, szándékot. beszélgetni kell. Mint hozzátette, többször is kezdeményezett ilyen jellegű megbeszéléseket, de nem járt sikerrel.

A Bét Jehuda zsinagógában jelenleg egy rabbihallgató, Barabás László látja el a rabbinikus teendőket.

Arra a felvetésre, hogy miként lehetne felrázni még jobban a magyarországi zsidóságot, Vadász Magda úgy felelt, túl sok szervezet van, szinte ugyanazok vannak mindegyikben, a fiatalokat nehéz ebbe belevonni.

Az interjú a 2021. október 8-i Halljad Izrael! adásában elhangzott beszélgetés szerkesztett változata.

Olvasson tovább