Hajnal-táj: Őszköszöntő Jótékonysági Szabolcsi Almanap

Az október 4-i adás tartalmából.
 

– Ahol jó élni – Felsőtárkány. Önellátó település, legalább is, ami az energiaellátást jelenti. Felsőtárkány azon kevesek egyike, amely élen jár a megújuló energiák felhasználásában. Folyamatosak a fejlesztések: a megújult óvoda és iskola mellett a napokban adták át a heves megyei település egyik legnagyobb beruházását.

– Erdőrezervátum– egyetlen hazai ártéren létesített erdőrezervátum, tilos minden emberi beavatkozás a Körös-Maros Erdőgazdaságban.

– Gyöngybaglyok. Tanulási programot indít az a zalai Gyöngybagolyvédelmi Alapítvány és a WWF Magyarország, több nemzetközi egyetemmel közösen. Elsősorban a gyakorlati természetvédelem iránt érdeklődő friss diplomás vagy még egyetemi hallgatókra számítanak.

– Naplás tavi madárgyűrűzés. A hétvégén rengetegen voltak a Naplás-tónál Budapesten az Európai Madármegfigyelési napok rendezvényén, amit a Magyar Madártani Egyesület szervezett. Családok, kerékpárosok, és olyan hobbifotósok, akiknek a fő témájuk a madárvilág.

– Bozsik József gazda rovata – Mérgező-e a zöld paradicsom? Hallgatói kérdésre válaszolunk, a zöld paradicsomban tomatin található, amely sokkal kevésbé veszélyes, mint a megzöldült burgonyában lévő szolanin nevű vegyület. Az interneten teljesen ellentmondásos véleményeket olvashatunk arról, hogy a zöld paradicsom mérgező-e vagy sem? Régi gyakorlat volt, hogy a zöld paradicsomból savanyúságot készítettek eleink. De, ez jó dolog vagy sem? Ennek jártam utána.

– Új húsfeldolgozó üzemet adtak át Debrecenben. A családi vállalkozásban működő cég mintegy 700 millió forintból építettet fel egy 1200 négyzetméteres új üzemet, ahol prémium marha- és bárányhús termékeket készítenek, főként hazai piacra. A tervek szerint napi tíz tonna húst dolgoznak majd fel.

– Sertéságazat. Az alapélelmezésben talán már nincs vezető szerepe itthon, az ünnepeknek és a grillszezonnak azonban vezető húsféléje maradt a sertéshús. Az idei év egyelőre hasonló gondokkal indult az ágazat számára, mint a tavalyi – és ahogy arról már a Hajnaltájban is beszámoltunk, ez nem magyar sajátosság, sőt, az uniós tagországok gyors lépéseket sürgetnek.

– Őszköszöntő Jótékonysági Szabolcsi Almanap. 3. alkalommal szervezte meg az Őszköszöntő Jótékonysági Szabolcsi Almanapot a Nagykállói TÉSZ. A rendezvény célja a szabolcsi alma népszerűsítése. Idén 500-520 ezer tonna alma várható, a gyümölcs kétharmadát Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében szüretelik.

– A falvak közösségei ilyentájt kezdték meg a felkészülést a télre. Nagykörűben a „Nagy befőzés” elnevezésű rendezvényen mindazon hagyományos tartósítási eljárásokat bemutatják, amelyek segítségével a téli hónapokban is rendelkezésre áll a megfelelő táplálék a szűkösebb időkben.

IDE KATTINTVA a teljes adás visszahallgatható!

Hajnal-táj – Kossuth – október 4., hétfő 5:00

Műsorvezető: Pilisy Csenge
Szerkesztő: Gyarmati Péter

Tovább a műsoroldalra >>>

Videó ajánló

Olvasson tovább