Hajnal-táj: Virághagyma vásárt tart a hétvégén a Tisza-tó első tulipánkertje

Az október 3-i adás tartalmából.
 

A miskolci Egyetemen néhány évvel ezelőtt ezelőtt, a marketing képzésen belül városmarketing szakot is indítottak, majd hozadékaként Piskóti István létrehozta a Magyar Marketing Szövetséget. A szövetségben dolgozó szakemberek értékelték a települések tevékenységét és Vásárosnamény programjai, beruházásai hat Gyémánt díjat eredményeztek és elnyerték a Kisvárosi Első különdíjat is. A „gyémántok” átvétele után beszélgetett Zsoldos Barnabás Filep Sándor polgármesterrel és a város ilyen irányú szakemberével, de megszólal a megyei közgyűlés alelnöke Baracsi Endre is.

A konyhakertek országos versenyében évek óta kimagasló helyen végez egy Zala megyei falu. Gutorföldén nemcsak a megmérettetés miatt gondozottak a kiskertek, a településen évszázados hagyománya van a zöldségtermesztésnek, főleg a biokertészetnek. A lakók önellátásra törekszenek, és ha kell, szívesen adnak tanácsokat is. Az idei versenyre egyébként közel 100 konyhakertet neveztek Gutorföldén. Varga Tünde a szervezővel Fercsák Lászlónéval beszélgetett.

Virághagyma vásárt tart a hétvégén a Tisza-tó első tulipánkertje. A Jövő Agrár szakembere díjas Tóth Diána Abádszalók és Kunhegyes közötti birtokán álmodta meg az új turisztikai attrakciót, melyen idén tavasszal ötvenezer tulipán nyílt. Most bárki hazaviheti és elültetheti a saját kertjébe a virághagymákat.

A Balaton-Felvidéki Nemzeti Park eddig is különleges geológiai bemutató helyként kezelte azt a felhagyott vöröskő bányát, amely Alsóörs határában található és a település előadó térként használta a padsorokká faragott, alakított kőtömböket. A domboldalban, amfiteátrum-szerűen elhelyezkedő padsorok azonban az idő múlásával megrepedeztek, szétmálltak, így a felújítás elkerülhetetlenné vált. A napokban fejezték be a több, mint 300 millió forintos munkálatokat, amelyek során korszerű, új látványosságokat is beépítettek.

Az igazi kajszibarack magja édes, és nem mérgező. A rózsabarack fajtakör magja keserű és mérgező. Az a baj, hogy nagyon sok modern fajta esetén a keserű magvú szülők és az édes magvú szülők keresztezéséből születtek a fajták, így minden egyes fajta esetében laboratóriumban be kell vizsgáltatni, hogy mennyi a ciántartalma. Ellenkező esetben halálos ciánmérgezést is szenvedhetünk. Kínában például van olyan kajszibarack fajtakör, amelyet az édes magjáért termesztenek, miként nálunk az édes magvú mandulát. Ugyanakkor van keserű magvú mandula is. Ehető-e a kajszibarack magja vagy sem? Hallgatóink kérdezik. Kontsek Tamás bányamérnök egy megrendítő saját példát is elmond, hogy miként szenvedett a barackmagoktól cián mérgezést. Ezt követően dr. Pedryc Andrzej kajszibarack nemesítővel idézünk fel egy korábbi beszélgetést, amely a klímaváltozásról szól, a kajszibarackkal összefüggésben, hiszen már Lengyelországban is termesztik a kajszibarackot, amely korábban elképzelhetetlen volt, hiszen Magyarországot tekintették az északi termesztés legfelső határának.

A Hódmezőgazda Zrt kapta meg az idén az OTP Agráriumért Díjat Állattenyésztési kategóriában. A mezőgazdasági vállalat nem csak a régióban, hanem egész Magyarországon is megkerülhetetlen céggé vált, nagy befolyása van az agráriumban, hiszen kiváló, szakképzett szakemberekkel dolgoztatnak. Vezérigazgatója Antal Gábor, akivel Nagy Margit beszélgetett tevékenységükről, a mezőgazdaság aktuális kérdéseiről és természetesen a díjról is.

Hétvégén is várja látogatóit a Hungexpora a Vadászati Világkiállítás és a Fehova Plusz. A Három hetes rendezvénysorozat számos pavilonja között Kulik Bence arra kereste a választ, hogy vajon lehet-e közös pont a hagyományos vadászati módszerek és a virtuális valóság, első hallásra teljesen különböző világa között.

OMÉK előzetes. Október 7- 10. között rendezik a 2021. évi Országos Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Kiállítás és Vásárt az „Egy a Természettel” Vadászati és Természeti Világkiállítás kísérőrendezvényeként a HUNGEXPO területén, az E és B pavilonokban az Agrárminisztérium és az Agrármarketing Centrum szervezésében.

Hallgassa meg!

Hallgassa meg!

Hajnal-táj – Kossuth – október 3., vasárnap, 5:00

Szerkesztő: Juhász Zsolt

Tovább a műsoroldalra >>>

Borítókép: Unsplash

Olvasson tovább