Szombat reggel: Apaság egykor és ma

A szeptember 11-i adás tartalmából.
 

Erdélyből több száz székely fiatal érkezik ma a NEK-re. A zarándokokat a HM szervezésében a Kunigunda útján látják vendégül.

Eucharisztikus emlékkereszteket állítanak a hazai erdészetek a NEK tiszteletére. Az egyik kereszt Kövestetőre került, ezzel újabb zarándokhely jött létre Mecsekben.

A világon egyetlen olyan település létezik, ahol mind a mai napig Jézus anyanyelvét, az arámit beszélik. Az itt forgatott filmet Juhász Árpád. Malula az iszlám dúlás ellenére megőrizte keresztény identitását.

Apaság egykor és ma. Ma sem könnyű szülőnek lenni, de vajon mi volt egy apa szerepe 150 évvel ezelőtt? Jelen voltak az apák gyermekeik születésekor, játszottak-e velük? Apa Nap lesz holnap a Szentendrei Skanzenben.

Rendhagyó okostelefonos városnéző alkalmazást készített egy tizenhat éves diák, aki két évvel ezelőtt arról vált ismertté, hogy matematikai gyakorló appot rakott össze és tett ingyenesen elérhetővé általános iskolások számára az online oktatás idején. Az újabb alkalmazás augusztusban egy hónap alatt készült el és pillanatokon belül népszerűvé vált.

A Szerdán megnyílt a tanév Magyarország első egyetemén ahol egyúttal kezdetét vette a Pozsonyi Magyar Királyi Erzsébet Tudományegyetem Pécsre helyezésének centenáriumát ünneplő egész éves rendezvénysorozat.

rolunk.at címmel új magyar nyelvű honlapot indított négy ausztriai magyar egyesület. A hiánypótló internetes portál egyszerre szól minden ott élő magyarhoz, legyen az betelepült, vagy őshonos kisebbség.

A Kárpát-medencei Filmszemle vetítései, fotókiállítás, valamint gyerek- és ismeretterjesztő programok is várják az érdeklődőket a hétvégi Nemzetközi Természet- és Környezetvédelmi Fesztiválon Gödöllőn.

Házról házra járva gyűjtötte össze a település emlékeit egy lelkes lokálpatrióta Olaszfalun. Olyan gazdag és értékes anyag jött össze, hogy abból most helytörténeti kiállítást a falu.

A Kolozsvár melletti bonchidai Bánffy-kastély udvarán tartják szombaton a CityRocks flashmobot, amelyen több mint 180 magyar , erdélyi és külföldi amatőr és profi zenész ad elő közösen tizenkét közismert rock számot.

Szabadidős ajánlatok. Nagy Sportágválasztó.

eSport: bemutatkozott a héten az első hivatalos magyar e-sport válogatott.

IDE KATTINTVA a teljes adást visszahallgathatja!

Szombat reggel – Kossuth Rádió – szeptember 11., szombat,  6:00

Szerkesztő-műsorvezető: Gungl László

Vissza a műsor oldalára>>>

Olvasson tovább