A nagyünnepek előtt

Heisler András, a Mazsihisz elnöke beszélt az ünnepi készülődésről, a Szeretetkórházról is.

Hallgassa meg!

Az elnök elmondta, mindenki izgalommal készül az őszi nagyünnepekre,már azért is, mert nem lehet tudni,hogy miként alakul majd a járványhelyzet, de például a Frankel zsinagóga rabbija kitalált egy olyan megoldást ros hásánáre, ami innovatív, hiszen még miután jó idő lesz, így az újévi istentiszteletet a szabadba szervezi.

Szóba került a nemrég befejeződött Zsidó Kulturális Fesztivál, ami annak ellenére sikerült jól, hogy az előírások miatt nem lehetett teltházzal megrendezni a programokat.
Vasárnap került sor a Szeretetkórház új szárnyának az ünnepélyes átadására, ahol Kasler Miklós egészségügyi miniszter is beszélt. Heisler András szerint – felidézve az átadón elmondott szavait – a kórház valamikor menháznak épült, ami építészetileg alkalmatlan kórházi funkciókra, ám ennek ellenére mára sikerült egy egyre szebb és modernebb intézményt létrehozni, ebben nagy szerepe volt annak a közel 5 milliárdforintos támogatásnak, amit a kormány biztosított. Így a Szeretetkórház egy valóban európai geriátriai központtá válik, már az intézmény egyetemi oktatókórházként is üzemel. Modenr intézmény a kórház, ahol a gyógyításban szerepet kap az orvosok, ápolók tudása, lelke.

Visszatérve az őszi nagyünnepekre, az elnök elmondta, a szervezet krízismenedzsmentje tagjainak is felhívta a figyelmét arra, hogy csak az aktuális információk alapján hozzanak döntéseket, mert a mostani ünnepek sok embert vonzanak a zsinagógákba, kell az elővigyázatosság.

Heisler András beszélt arról is, hogy Ferenc pápa budapesti látogatása során – a Mazsihisz előzetes javaslatára – találkozni fog az összes magyarországi bejegyzett zsidó felekezet képviselőivel, akiknek a nevében Frölich Róbert országos főrabbi köszönti röviden.

Az interjú a 2021 szeptember 10-i Halljad Izrael! adásában elhangzó beszélgetés szerkesztett változata.

Olvasson tovább