Regényes történelem: Internálótáborok az I. világháborúban Magyarországon

Az augusztus 27-i adás tartalmából.
 

Az internálást a francia forradalom „találta fel”, s Napóleon 1802-ben már internálta az ellenséges Anglia állampolgárait. Az első ”modern” táborokat viszont az angolok hozták létre Dél-Afrikában, az angol-búr háborúban, s 1913-ban a franciák már felkészültek rá, hogy az eljövendő háborúban alkalmazzák. Így is történt. Kuncz Aladárnak A Fekete kolostor c. regényéből tudjuk, hogyan működtek ezek a szörnyű helyek Franciaországban. De nem csak ott. Minden hadviselő államban voltak ilyenek, ahová nemcsak az ellenséges államok polgárait zárták, hanem a sajátjaikat is, ha úgy ítélték meg, hogy tevékenységük veszélyt jelent. S míg a hadifoglyokat jogszabályok védték, a civilek kiszolgáltatottak voltak, s az évek alatt helyzetük egyre rosszabb lett: kilátástalanság, éhezés, járványok.. A Rubicon Intézet pályázatot írt ki a XX. századi magyar történelem új szemszögből való bemutatására. Ennek egyik díjazottja Somogyi László történész, aki az internálótáborok és a rendőri felügyelet rendszerét dolgozta fel. Az alig ismert témáról péntek este hallhatnak a Regényes történelem műsorában.

Hallgassa meg!

Regényes történelem – Kossuth Rádió – augusztus 27., péntek, 20:35

Szerkesztő – műsorvezető: Vágner Mária

Tovább a műsoroldalra >>>

Videó ajánló

Olvasson tovább