Kalendárium: Ifjúsági Világzenekar jótékonysági koncert a Pesti Vigadó Dísztermében

Az augusztus 16-i adás tartalmából.
 

– Idén 13,5 milliárd, jövőre pedig 17 milliárd forinttal emelkedik a Nemzeti Kulturális Tanács tagjait adó tizenhét kultúrstratégiai intézmény állami támogatása.
– Egy kisfalu életében rendkívül fontos kitörési pont a kultúra, illetve annak támogatása, ezt is segíti a kormányzat által indított Magyar Falu Program. A körülbelül 550 lelket számláló Veszprém megyei Küngösön a helyi alapítvány rendkívül sokrétű, ahogyan a pályázataik is, de a kultúra mellett a sport és az egészségügy segítésével is foglalkoznak.
– Vásáry Tamás és a Kodály Zoltán Ifjúsági Világzenekar jótékonysági koncertje lesz hétfő este a Pesti Vigadó Dísztermében
– Molnár Ferenc: A Pál utcai fiúk című zenés színműve a zalaegerszegi Kvártélyház idei nyári repertoárjának utolsó előadássorozatában.
– A jó pásztor – Tours-i Szent Márton élete című magyar dokumentumfilm következő része megy hétfő este 9-kor az M5 műsorán.
– Elkészült a Szent Ignác útja című dokumentumfilm – Tolvaly Ferenc rendező alkotása, nemrég tartották a premier előtti zártkörű bemutatót. A film premierjére szeptember 4-én, az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus előestéjén, az Uránia Nemzeti Filmszínházban kerül sor.

Hallgassa meg!

Kalendárium – Kossuth – augusztus 16., hétfő, 15:32

Szerkesztő: Felszeghy Csaba
Műsorvezető: Babucs Kriszta

Tovább a műsoroldalra >>>

Borítókép: Forrás: Unsplash

Olvasson tovább