Minden időben: Kis Domonkos Márk Jászai-Mari díjas színész-rendező

Az augusztus 11-i adás tartalmából.
 

Családjában apai ágon tizennégy generációig visszamenőleg volt református lelkész. Kis Domonkos Márk operett-musical szakon diplomázott. Huszonhat évesen az ország legfiatalabb színházigazgatója lett. Életre hívta a VéNégy Fesztivált és az ő nevéhez fűződik a Déryné Program elindítása. A Jászai-Mari díjas színész-rendező szerint fontos, hogy a színpadon egyházi témájú előadások is helyet kapjanak.

A kárpátaljai Bóbita Gyermekfejlesztő és Lelkigondozó Központban nyáron sem áll meg az élet. A református intézményben az iskolakezdésre készítik fel az óvodásokat. A játékos foglalkozások során a kicsik ízelítőt kaphatnak a számok és betűk világából. Műsorunkban az előkészítő program egyik foglalkozására látogatunk.

A Szólj be a papnak egy alulról jövő civil kezdeményezés. Olyanok közé viszi el az egyházat, akik sosem érintkeznek vele. A számos rendezvényen megjelenő vitasorozat egyik beszélgetése Debrecenben, a Csillagpont Református Ifjúsági Találkozón zajlott a fesztivál témája, a szabadság kapcsán. A vita után a válaszadók között ülő Csorvássy Fruzsina hatodéves teológust és Arany Barbara lelkipásztort kérdeztük.

Adásunk végén Tóth Tamás sátoraljaújhelyi református kórházlelkész igei gondolatait Rajkai Zoltán mondja el.

Hallgassa meg!

Minden időben – Kossuth – augusztus 11., szerda, 13:30

Szerkesztő: Fekete Zsuzsa
Műsorvezető: Kojsza Péter

Tovább a műsoroldalra>>>

Olvasson tovább