Vers napról napra - 32. hét

Az augusztus 9. és 15. közötti adások tartalmából.
 

Augusztus 9.
Kántor Péter
„Nem lehet mindig nekem igazam, Uram. Igen, Uram, lehet, hogy megéri. Nem, Uram, nincs rá garancia. Igen, próbálom. Próbálkozom.” – Kántor Péterre emlékezünk. A költőt hallják.
– Minden időben
– Úti kavics
Kántor Péter mondta el verseit. A műsort Bognár Monika, Kakó Gyula és Farkas Dávid készítette.

Hallgassa meg!

Augusztus 10.
Sütő Csaba András
„Lassan újra értelme lesz előttnek és utánnak”
– Étlap
– Pozsony, Komárom, emlék, előfutár
– Vízvezeték
– Öblöget
Sütő Csaba András mondta el verseit. A műsort Bognár Monika, Kakó Gyula és Maksay Helga készítette.

Hallgassa meg!

Augusztus 11.
Heltai Jenő
„Heltai Jenő mosolygó bölcs volt két emberöltőn keresztül”
– Mert dalaimnak…
– A falusi kislány Pesten
Ladányi Ferencet és Sivók Irént hallották. Heltai Jenő második versét Szirmai Albert zenésítette meg. A műsort Bognár Monika, Kakó Gyula és Farkas Dávid készítette.

Hallgassa meg!

Augusztus 12.
Varró Dániel
– Balassi Bálint
– Berzsenyi Dániel
– Arany János
Varró Dániel stíliuparódiáit Sikovits Imre és Kállai Ferenc előadásában hallották. A műsort Bognár Monika, Kakó Gyula és Farkas Dávid készítette.

Hallgassa meg!

Augusztus 13.
Oláh János
„Számomra az a fontos, hogy megmentsek a közösségi emlékezetből olyan összefüggéseket, képeket, élményeket, amelyek, ha én nem írom meg őket, feledésbe merülnek.”
– Maradni szeretnék
– Túlélő ballada
– Isten horga
– A nemlét dallama
Oláh János mondta el verseit. A műsort Bognár Monika, Kakó Gyula és Farkas Dávid készítette.

Hallgassa meg!

Augusztus 14.
Balla Zsófia
„Az ember csak azt, amit ír, amit létrehoz s az emberi mivoltát tudja mindenütt felmutatni. Ennyit mondhat magáénak, ennyi a hazája. Csak ez védi.”
– Az élet két fele
Balla Zsófiát hallották. A műsort Bognár Monika, Kakó Gyula és Farkas Dávid készítette.

Hallgassa meg!

Augusztus 15.
Nagyboldogasszony ünnepe
A katolikus egyház augusztus 15-én ünnepli Nagyboldogasszony napját, vagyis Szűz Mária mennybevételének napját. Szent István király ezen a napon ajánlotta az országot a Szűzanya oltalmába. Ezért nevezzük őt Magyarország égi pártfogójának, vagyis Patrona Hugariae-nak.
– Erdélyi Zsuzsanna gyűjtése: Elnyugszom Jézus Mária szent nevében
– Könyörgés hexameterekben
– Pozsonyi-kodex, Kérlek téged kegyes szűz
– Moldvai dallam
Nagyboldogasszony ünnepén Szabó Évát, Nagy Zoltánt és Ferenczi Évát hallották.

Hallgassa meg!

Vers napról napra – Kossuth –  augusztus 9. és 15. között, 20:27

Korábbi adások >>>

Olvasson tovább