Megyeri Krisztina: A zenész hivatásnak szolgálatnak kell lennie

A kortárs zeneszerző, Megyeri Krisztina művei rendszeresen megszólalnak a Kossuth Rádióban, de külföldön mégis többen ismerik darabjait, mint itthon. A zeneszerzés férfias szakmájának kihívásairól és hivatásának céljáról a Nagyok adásában mesélt Farkas Adrienn műsorvezetőnek.
 

A klasszikus zenei koncertek egyik megkerülhetetlen alakja Megyeri Krisztina, aki a Zeneakadémia elvégzése után Franciaországban tanult tovább. A legnevesebb párizsi színházak megrendelésére írt színpadi műveket, és Európa fontos zeneszerzői versenyein szerzett előkelő helyezést, legtöbbször első helyet. A nemzetközi hírű zeneszerző a Kossuth Rádió Nagyok című műsorában vallott a karrierje örömeiről és megpróbáltatásairól, de kitért arra is, hogy orosz származású, amatőr zeneszerző édesapjának köszönheti a zenei érdeklődését. Kiemelte, Isten és a hit nagymértékben meghatározzák a szakmai szerepvállalását.

„Azt hiszem, hogy a zenész hivatásnak egyfajta szolgálatnak kell lennie. Az a dolgunk, hogy megalkossunk valamit, ami másképp, nélkülünk nem születhet meg. Nehéz pálya ez. Persze, elmehetnénk pénztárosnak… Én nem tudnék, mert az a dolgom, hogy alkossak és szolgáljam a közönséget” – tette hozzá Megyeri Krisztina a Kossuth Rádió műsorában. A további részletek a Nagyok idézett adásából hallgathatók meg, amelyből kiderül hogyan születik meg egy zenemű a művész fejében és milyen folyamatokan megy át, amíg a papírra, majd a színpadra kerül.

Hallgassa meg!

Nagyok – zenés portréműsor a Kossuth Rádióban, minden hétköznap este 9.30-tól.

Olvasson tovább