A szakember elmondta, a hagyományos kínálatot bővítik a Rumbach utcai zsinagógával, ami még nem teljes üzemben fog üzemelni, a szezon legelején kedvező áron fogadják a látogatókat. Egyelőre a Dohány utcai zsinagóga nem nyit ki a látogatók elől, de már monitorozzák a hazai turisztikai piacot, hogy szükség esetén a legjobb időpontban nyissanak, a jelenlegi adatok szerint még nincs elegendő turista a fővárosban. Ám a megnyitás után a látogatók már nem csak a nagy zsinagógát, a Zsidó Múzeumot, a zsinagógakertet, a Goldmark termet nézhetik meg a belépőjeggyel, hanem a Hősök templomát is.
Arra a kérdésre, hogy amennyiben beindul valóban a látogatói tömeg, lesz-e elegendő felkészült idegenvezető és más szakember, Róna Iván elmondta, való igaz, sok idegenvezető a zárás alatt máshol próbálta a megélhetését biztosítani, de a Mazsihisz turisztikai igazgatója megjegyezte, biztosan számíthatnak a szakemberekre, akik szintén visszatérnek, mihelyst megjönnek a turisták.
Az interjú a 2021. július 30-i Halljad Izrael! adásában elhangzott beszélgetés szerkesztett változata.
/
A belépéssel kijelenti, hogy elolvasta és elfogadta az Adatkezelési nyilatkozatot.