Határok nélkül: A moldvai Magyarfaluba látogattunk

A július 31-i adás tartalmából.

Mai műsorunkban a moldvai Magyarfaluba látogatunk. A legkeletibb magyarlakta településre a Vasárnapi Iskola Alapítvány és a Károli Református Egyetem Nagykőrösi Tanítóképző Karának pedagóguscsapatával utaztam. Az önkéntesek négynapos tábort tartottak a falu gyermekeinek, hogy segítsenek őrizni magyarságukat, hitüket és hagyományaikat. A következő szűk fél órában betekintünk egy foglalkozásba, szétnézünk a faluban és főzünk is: méghozzá zöldséges bablevest cibrével savanyítva.

A legelső reggelen munkába igyekvő embereket szólítottam meg az utcán. Eleinte én sem értettem minden szavukat, de néhány nap elteltével – higgyék el – egyre többet érteni archaikus, gyönyörű régi magyar beszédükből.

Pogár László, a Moldvai Csángómagyarok Szövetségének elnöke maga is Magyarfaluban lakik. Természetesen mikrofon elé kértem. A Magyar Ház és a leendő tájház, egykori tanítói lakás előtt beszélgettünk.

Kiss Csaba és párja, Annamária oktatják a magyarfalusi gyermekeket délelőtt heti néhány órában és délutáni foglalkozásokon magyarra. Itteni pályafutásuk tehát abban a pici házban kezdődött, ami állt egy kicsike konyhából, egy apró szobából és mellette a négyszer négy méteres helyiségben folyt azt oktatás. Hogy hogyan élték meg mindezt? – arról őt halljuk.

És most nézzünk be a Magyar Házba, hogyan kezdődött a Vasárnapi Iskola Alapítvány és a Károli Református Egyetem Nagykőrösi Tanítóképző Karának közös tábora.

Magyarfalu tanító bácsiját már hallottuk, most hallgassuk meg Néne Klárát, aki a délutáni hagyományőrző foglalkozásokat tartja a gyermekeknek. Ám előtte főzzünk! Zöldséges bablevest – ami egykor alapétele volt a csángóknak – cibrével savanyítva. Azt is magunk fogjuk készíteni néne Klára irányításával.

A Határok nélkül mai műsorában a legkeletibb magyarok lakta településre, a moldvai Magyarfaluba látogattunk. Egy hónap múlva, augusztus 28-án a környező csángómagyar településeken folytatjuk utunkat.

Hallgassa meg!

Határok nélkül – Kossuth – július 31., szombat, 18:01

Szerkesztő-műsorvezető: Benkei Ildikó

Tovább a műsoroldalra >>>

Array
(
    [replacement] => 
		
		

    [shortcode] => 
		
		

    [title] => Magyar Ház a moldvai Magyarfaluban, előtte a leendő tájház, a régi tanítói lakás.
    [image] => //cdn.cms.mtv.hu/wp-content/uploads/sites/4/2021/07/20210720_065257-1024x768.jpg
    [alignment] => aligncenter
)

Olvasson tovább