Az elnök beszélt arról a különleges eseményről, ahol a Mazsihisz meghívására a magyarországi zsidó felekezetek leültek végre egy asztalhoz, hogy tárgyaljanak az örökjáradék ügyében. Jelenleg öt államilag elismert zsidó felekezet van az országban, a neológia képviseletében a Mazsihisz, aqz ortodoxia, az EMIH, valamint a két progresszív közösség. A megbeszélésen nem volt jelen a ZSIMA, amelyik egyesületként működik. Heisler András felhívta a figyelmet, Magyarországon az egyházi elismerésnek nagyon szigorúfeltételei vannak, amiket nagyon nehéz teljesíteni, így a ZSIMA erre még nem képes. Ebben az egyesületben a Mazsihisz volt elnöke is vezeti, a neológia vezető ereje úgy véli, a ZSIMA káros a neológiára nézve, mert megosztja a hazai zsidó közösséget.
Az elnök beszélt a koronavírus-járványról, megjegyezve, ahogy az egész ország, úgy a Mazsihisz is gyakorlattal bír a helyzet kezelésében, azaz pontosan tudja a szervezet, hogy mik is a feladatok. Most éppen egyértelműen kijelenthető, hogy könnyebb a helyzet, vannak lazítások, ám a Mazsihisznél ezek is szigorúbbak. A szervezet követi a tendenciákat, így felkészülten várják a negyedik hullámot, mert látszik, a delta variáns támad. Magyarországot nem lehet szigetként kezelni, ezért is követik folyamatosan az európai és izraeli adatok alakulását.
Szóba került az Amerikai úti Szeretetkórház, amiről az elnök azt mondta, itt is, mint a többi egyháézi kórháznál a fenntartók az egészségügyi finanszírozásba belesegít, hiszen ezek az intézmények amúgy is megkapják az állami támogatást, mint minden kórház. Az igaz ugyan, hogy a Szeretetkórház mostani rekonstrukciója után kevesebb ágy lesz, ami kevesebb bevételt jelent, de a fenntartó és a kórház vezetése indít majd olyan szolgáltatásokat, amik pótolják a kiseső összegeket.
Heisler András megjegyezte annak a hírnek a kapcsán, hogy az EMIH által fenntartott egyetemen megindulnak a rabbinikus, hittudományi képzések, hogy csak bízni lehet abban, hogy ebből nem lesznek újabb konfliktusok a szervezetek és az egyetemek között. Hozzátette, mindig is úgy vélekedett, hogy itthon a különböző vallási irányzatok megférnek egymás mellett, ha tudnának együttműködni, az előremutató lenne. Kiemelte azt is, a magyarországi habad mozgalom igenis legitim, az EMIH-nek vannak fontos feladatai, amit el kell lássanak. A szervezetek között akkor vannak problémák, amikor a másik erőforrásaiba kívánnak belenyúlni.
Ami a szervezetek közötti együttműködést illeti, az elnök kiemelte,éppen az örökjáradékkal kapcsolatos tárgyalás volt az, ahol a szervezetek nem csak leülni voltak képesek, deki is adtak egy közös közleményt, amiben leírták, a véleményük különbözik, de már a közös közlemény ténye is fontos, ahogy az is, ezt a vitát egymás között kívánják rendezni. Azaz a konfliktus lerendezésében nem kérik az állami beavatkozást.
Heisler András beszélt Izraelről, megemlítve, évekkel ezelőtt egy magyarországi újság címlapja miatt fogadta őt az akkori zraeli államelnök, aki szolidaritásáéról biztosította a Mazsihiszt és annak vezetőjét, de ugyanígy találkozott a Jewish Agencí vezetőjével, akit a héten iktattak be az államelnöki székbe Izraelben. Most megvan annak az esélye, hogy Herczogh elnök hivatalba lépésének köszönhetően egy magasabb szintre kerülhet Izrael állam és a diaszpóra kapcsolata, ami csak jót tesz a magyarországi zsidóságnak is.
Az elnök beszélt a Sorsok Háza projektről, megemlítve, amikor a kormány úgy döntött, hogy ennek a megvalósítását az EMIH-re bízza, akkor a Mazsihisz jelezte egyet nem értését, majd úgy döntött a legnagyobb hazai zsidó szervezet, a megvalósítás a kormány és az EMIH kompetenciája, abban nem kívánnak szerepet vállalni. Hozzátette, csak bízni lehet abban, hogy az EMIH él a lehetőséggel és egy remek intézményt fog majd egyszer itt megvalósítani.
Heisler András a járványhelyzettel kapcsolatban kiemelte, nagyon is hiányzik a szervezet költségvetéséből a turisztikai bevétel, ami a büdzsé egyharmadát jelenti évről évre. A Mazsihisz próbálja kezelnmi ezt a helyzetet, bár az is igaz, ez nagyon nehéz.
Az elnök értékelte a felekezeten belüli helyzetet, megjegyezve, az igaz, hogy néhány ember hibás helyzetértékelése kapcsán rendkívül erős konfliktusok képződtek, sokan úgy vélték, mindent meg lehet változtatni, korábbi döntéseket lehet visszaszívni, akár közgyűlési határozatokat. Az elnök szerint ez hiba volt, ám a konfliktusoknak is van egy grafikonja, ahol a süllyedés után emelkedés jön, ez zajlik most a szervezeten belül, ami még erősebbé teszi a neológiát.
Ami a Mazsihisz jövőjét illeti, az elnök elmondta, szükség van a fiatalokra, igaz az is, ezt már évtizedek óta mondják. Az általuk meghirdetett változó világra nyitott zsidóság szlogenjével, az arra épülő programokkal nem biztos, hogy közvetlenül kell a zsidó fiatalokat behívni. sokkal fontosabb az elképzeléseiket, törekvéseiket támogatni.
Az interjú a 2021. július 16-i Halljad Izrael! adásában elhangzott beszélgetés szerkesztett változata.
/
A belépéssel kijelenti, hogy elolvasta és elfogadta az Adatkezelési nyilatkozatot.