Kalendárium: Nagykarácsony címmel készül Tiszeker Dániel filmje

A július 15-i adás tartalmából.
 

– Berecz András és fia Zsámbékon
– a Rákosi- és a korai Kádár-korszak börtönvilágát idézi meg a hegyvidék Galéria új tárlata
– Szentandrássy István kiállítása a Kőszegi Várszínházban
– Nagykarácsony címmel készül Tiszeker Dániel filmje
– Kaffka Margit Színek és évek című a Rádiószínház műsorán
– Fülén kőkereszt hirdeti az 1938-as Eucharisztikus Kongresszus emlékezetét: Az Árpád-kori kis Balaton közeli toszkán szépségű művészfaluban Fülén, hatalmas kőkereszt hirdeti az 1938-as Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus emlékezetét. A mementót pár évvel később emelték. A korpusz alatt a következő felirat hirdeti az eseményt: Isten dicsőségére az 1938-as szentév emlékére állíttatták Füle római katolikus egyházközség hívei, 1941. A közelgő szeptemberi eseményre pedig nemrég hivatalos bejelentésével is elígérkezett Ferenc pápa. A nagyobb városok és keresztény közösségek már számtalanszor elmondták, milyen jelentősége van a mostani őszi eseménynek, ám kérdés, hogy miképp készül egy 800 lelkes falu a szeptemberi Kongresszusra, mit jelent mindez egy kisközösség életében? Felszeghy Csaba nézte meg az útmenti keresztet.

Hallgassa meg!

Kalendárium – Kossuth – július 15., csütörtök, 15:32

Szerkesztő: Felszeghy Csaba
Műsorvezető: Babucs Kriszta

Tovább a műsoroldalra >>>

Videó ajánló

Olvasson tovább