Hajnal-táj: Mikor, ha nem gyermekkorban kell a természetet megszeretni, megismerni

A július 10-i adás tartalmából.
 

– Mikor, ha nem gyermekkorban kell a természetet megszeretni, megismerni. A nógrádi dombhátak ölelésében, Benczúrfalván erre kínált most alkalmat egy nyári környezetismereti táborban egy alapítvány. A diákok, képzett segítőkkel, maguk fedezhették föl, hogy fűben-fában lehet az orvosság, s mekkora öröm is saját növényeket nevelni.

– Hagyományőrző napot tartanak szombaton a Szigligeti várban. A középkori erősségben zajló rekonstrukciós munkák június végén fejeződtek be, így a programra érkezők a korábbiaknál is gazdagabb képet kaphatnak a vár és térsége történelmi múltjáról.

– Hazánk egyik legelterjedtebb meggyfajtája az Újfehértói fürtös. A névadó településen immár hatodik alkalommal rendezik meg a Fürtös fesztivált. Az eseménysorozat már csütörtök este elkezdődött, majd folytatódott pénteken a különböző díjak átadásával, de az igazán közönségcsalogató események ma várhatóak. A sok-sok ételkülönlegesség mellett a meggyes finomságok számíthatnak a látogatók kiemelt érdeklődésére.

– Tizennyolcadik alkalommal rendezik meg az Egri Várfalmászó Versenyt ezen a hétvégén, Egerben. Idén is első sorban egy közösség megteremtésére, egyben a történelmi emlékek felelevenítésére tesznek kísérletet. Újdonság, hogy a látogatóknak a vár területén belül is lehetőségük nyílik a megismerkedni a mászással.

IDE KATTINTVA a teljes adás visszahallgatható!

Hajnal-táj – Kossuth – július 10., szombat, 5:00

Szerkesztő – műsorvezető: Bakos Csaba

Tovább a műsoroldalra >>>

Olvasson tovább