Kalendárium: Pilinszky 100 programsorozat

A július 6-i adás tartalmából.
 

– Lucien Hervé magyar származású fotográfus, valamint Bálint Endre és Ország Lili festőművészek több mint ötven alkotását kapta ajándékba a szentendrei Ferenczy Múzeumi Centrum két párizsi magángyűjteményből.
– Ismét látogatható a megújult Nagyvázsonyi Postamúzeum, amely a teljeskörű felújítás után két új kiállítással várja az érdeklődőket. Az istálló/kocsiszínben és az egyik teremben megidézik a postakocsin való utazás hangulatát, a ház másik szobájában, a Mozaikok a hírközlés történetéből című kiállításon távírókat, telefonokat tekinthetnek meg és próbálhatnak ki a látogatók – ami a Magyar Posta történetének meghatározó részét képezte 1990-ig.
– Új múzeum nyílt Szombathelyen a Múzeumok Éjszakáján. Szülővárosának ajándékozta ugyanis Schrammel Imre Kossuth-díjas szobrászművész életművének 115 darabját. A gyűjtemény az erre a célra felújított Éva malomban kapott helyet a belvárosban.
– Irodalmi sétákkal folytatódik a Kertész Imre Intézet Pilinszky 100 programsorozata. A hét állomásból álló, a Károlyi kerttől induló, a Molnár utcát és az egykori Nárcisz presszó épületét is érintő séta keretében Pilinszky János életének jelentős helyszínein hangaznak el a költő művei, miközben az érdeklődők megismerhetik pályájának és életének főbb szakaszait is.
– A héten még izgalmas programokkal és neves előadókkal várja a Muzsikál az erdő – Mátra Művészeti Napok a látogatókat
– Ingyenesen nézhető meg ma este Stephen Sachs Valódi hamisítvány című nagysikerű színdarabja Egerben

00:00

/

Hallgassa meg!

Kalendárium – Kossuth – július 6., kedd, 15:32

Szerkesztő: Kovács Bernadett
Műsorvezető: Babucs Kriszta

Tovább a műsoroldalra >>>

Olvasson tovább