/
Toronyi Zsuzsa elmondta, a múzeum a járványidőszakban is dolgoztak, hiszen egy múzeumban akkor is van munka, amikor az zárva van, így sok tapasztalatot is tudtak szerezni. Kiderült például, hogy a múzeum közönsége a zárás időszakában is kíváncsi volt az intézményre, a sok online program népszerűvolt, így sikerült megérteni is, mit jelent a zsidó diaszpóra, hiszen a világ minden pontjáról jelentkeztek be. Természetesen egy múzeum akkor érzi jól magát, ha nem csak online fogadhat látogatókat, ezért is döntött úgy a Zsidó Múzeum és Levéltár, hogy a Múzeumok Éjszakáján kinyitja a kapuját, igaz, egyelőre csak erre az egy eseményre. Hogy mi lesz később, az sok mindentől függ – tette hozzá a múzeum vezetője.
Arra a kérdésre, hogy a Zsidó Múzeum és Levéltár milyen forrásokból gazdálkodik, az igazgató elmondta, ez egy nyilvános magángyűjtemény, aminek a tulajdonosa a Mazsihisz, de mivel az intézmény közfeladatokat is ellát, így állami támogatásokat is kapnak. Ez az alapműködésre elegendő, az extrákra pedig folyamatosan keresik a támogatókat, ebben szerencsére nem állnak rosszul.
Toronyi Zsuzsa elmondta, kétfejűvé válik a múzeum, hiszen egy nagyon fontos kiállításuk lesz a Rumbach utcai zsinagógában, ahol, az eredeti elképzeléseik szerint jóval nagyobb teret kaptak volna. Hozzátette, jobban örültek volna, ha tényleg nagyobb teret kaptak volna, de pont a pandémia tanította meg őket arra, hogy nem kell mindig ott lenni valahol, ha valamit szeretnének csinálni.
Visszatérve a Múzeumok Éjszakájára, idén június 26-án kerül erre sor, most is, mint minden évben, a Zsidó Múzeum is szerepet vállal ebben. Azonban éppen azért, mert ez a nap a zsidó naptár szerint Támuz 17-e, ami egy böjtnap a zsidó vallásban, amikor Jeruzsálem elpusztulására emlékeznek, a múzeum egy limtiált programmal jelentkezik. Mi9nt minden alkalommal, most is a múzeum előtti téren kezdenek egy hávdálával, szombatbúcsúztatással, a záró rész pedig Frölich Róbert országos főrabbi tanítása lesz Támuz 17-ről. A két esemény között meg kül- és beltéri programokkal várják az érdeklődőket, ezekről az intézmény honlapján tájékozódhatnak.
Az interjú a 2021. június 25-i Halljad Izrael! adásában elhangzott beszélgetés szerkesztett változata.
A belépéssel kijelenti, hogy elolvasta és elfogadta az Adatkezelési nyilatkozatot.