×

Hajnal-táj: 30-40 róka élhet Veszprémben, a város különböző pontjain

A június 22-i adás tartalmából.
 

Vadász és állatvédő – sokak szemében tűz és víz, amelyet nem lehet összemosni. Az érdekek valóban sokszor ütköznek, főként az erdőn, ahol a vadász cserkeli a vadat, a kirándulásra vitt házikedvenc pedig- ha gazdája nem tartja be a szabályokat é szabadon ereszti – áldozatul eshet a nagy szabadságnak. Ebből bizony konfliktushelyzetek is adódnak. A Nógrád megyei vadászok viszont azt mondják: közösek az érdekeik, s barátságuk jeleként már több, mint negyed millió forintot gyűjtöttek össze kutyamentőknek.

30-40 róka élhet Veszprémben, a város különböző pontjain. Ennek alapvető oka az élelmiszer áruházak környezetében felhalmozott üzemi mennyiségű szerves hulladék, valamint a családi házas körzetekben a kertben hagyott kutya-macska eledel. Mindez terített asztalt jelent az ember közelségét okosan kihasználó rókák számára. Az emberi ún. „jó szándék” is ártalmas lehet, hiszen simogatással, etetéssel könnyen leszoktatjuk természetes életmódjáról, a vadászatról. Itt kell kiemelni, hogy mostanában indul az „őzgida szezon”, amikor a legtöbbet ártani éppen akkor tudunk, amikor próbáljuk „megmenteni” az árva kis állatot, pedig nagy valószínűséggel az anyja a közelből figyeli. Emberi kéz érintése után viszont valóban árva lesz, mert az anyaállat elűzi maga mellől.

MÁS Kert néven új kertészeti program indult Egerben. A magánkezdeményezés azt mutatja be, hogy magaságyásokkal az óvodások is kényelmesen nevelhetnek zöldségeket. Az egyik egri óvodában 4 darab 4 méter hosszú magaságyást készítettek, melynek a közepébe kis palánták kerültek. Komposztálót és víztározót is terveztek, az ágyások hatékony kihasználását foglalkoztatási tervvel segítik.

Beporzó hadművelet, vadvirágos réttel és méhecskeszállodával , avagy adjunk vissza a természetnek valamit, amit elvettünk tőle. A szegedi Hőszolgáltató és a Mondolo egyesület együttműködése negyedik állomásához ért. Volt már fecskefűtőmű akció, amikor fecskefészkeket helyeztek ki, építettek süngarázst, és a harmadik lépésben a kidobott elektromos és műanyag szemét veszélyeire hívták fel a lakosság figyelmét. A mostani úgynevezett beporzó hadművelettel is a természetvédelem a cél. Nem véletlen, hogy a szegedi Hőszolgáltató a környezetvédelem és fenntarthatóság mellé áll. Úgy érzik, felelősséggel tartoznak a lakosságnak

IDE KATTINTVA a teljes adást visszahallgathatja!

Hajnal-táj – Kossuth – június 22., kedd, 5:00

Szerkesztő: Papp-Nánási Gabriella

Tovább a műsoroldalra >>>

Videó ajánló

Olvasson tovább