/
Kóráh hetiszakasza egy olyan emberről szól, aki okos volt, gazdag, tehetséges, jó házból való, Mózes közeli rokona, akár szerencsésnek is lehetne mondani. ám ez az állapot megszűnt akkor, amikor kiderült róla, hogy nem elégedett a helyzetével és szeretne sokkal fontosabb vezető pozícióba kerülni. A Misna teszi fel a kérdést: ki az, aki igazán gazdag? A válasz szerint az, aki megelégedik az ő részével. Kóráh ezért nem volt gazdag, aki ráadásul lázadást szított az előrekerülés érdekében. Maga mellé gyűjtött 250 embert, hogy letaszítsák Mózest.
Ennek csúfos vége lett, Isten olyat hoz létre, ami előtte nem létezett, egy olyasvalamit, aminek következtében Kóráh és emberei eltűnnek, elnyeli őket a föld. A modern történelemben is voltak olyanok, akik sikertelen puccsot kíséreltek meg, hogy utána mintha elnyelné őket a föld.
A Tóra azt mondja: ne legyen olyan, mint Kóráh és gyülekezete, azaz ne legyen még egy ilyen lázadó csapata, de Solveitchik rabbi szerint nem csak erről van szó, hanem arról is, hogy ez volt az utolsó olyan vita, ahol az egyik félnek teljes mértékben volt igaza, ez volt Mózes, a másik teljes mértékben tévedett, ezt volt Kóráh. Azóta nem volt olyan vita, ahol az egyik félnek ne lett volna legalább egy kicsit igaza.
Mózes egyébként ebben a vitában türelmes volt, sőt Kóráh két követőjét is felkereste, hogy rendezze a konfliktust, azaz ő tényleg békés eszközökkel próbált fellépni, de sajnos ez nem sikerült.
Az interjú a 2021. június 11-i Halljad Izrael! adásában elhangzott beszélgetés szerkesztett változata.
A belépéssel kijelenti, hogy elolvasta és elfogadta az Adatkezelési nyilatkozatot.