×

Huzella Péter: a veszteség értette meg velem, hogy megbecsüljem a szüleim generációját

Családi öröksége előre meghatározta, hogy művész legyen, ő azonban építészként csöppent bele a munka világába. Huzella Péter a pályaválasztás kihívásai mellett zeneszerző édesapjáról, Huzella Elekről és elvesztéséről is vallott a Kossuth Rádió Nagyok című műsorában. Most először apja Kodály Zoltánhoz fűződő viszonyáról is mesélt.

Az építészetet hagyta ott a zenéért annak idején Huzella Péter, a Magyar Arany Érdemkereszttel kitüntetett, a Kaláka együttesben való munkásságáért pedig megosztott Kossuth-díjjal elismert zeneszerző, gitáros-énekes. A magyar gyerekzene koronázatlan királya a Kossuth Rádió Nagyok című műsorában kivételesen nemcsak munkássága kiemelkedő állomásairól, hanem családjáról és édesapja fájdalmas elvesztéséről is beszélt a műsorvezetőnek, Süveges Gergőnek.

„Minden nap szembesülök azzal, hogy az ifjúságom mennyire fontos szerepet játszik az életemben. A Kalálkában töltött, legsikeresebb éveim szinte egybefolynak, annyira intenzívek voltak. 20 év, ami mintha csak egy pillanat lett volna” – kezdte a visszaemlékezést Huzella Péter, aki szerint a bennünket körülvevő emberek teszik naggyá életünk fontos pillanatait. Nem tagadja, sikereinek legnagyobb állomásaikor egyvalaki mindig nagyon hiányzott neki, az édesapja.

„Ideje korán, 21 éves koromban veszítettem el az édesapámat. Ott voltam a halálos ágyánál. Ő egy rendkívül szomorú ember volt, az a fajta alkotó, akit a politika minden alkalommal háttérbe szorított. Sosem kapott nagyobb megbízásokat. Maga, Kodály Zoltán választotta ki, de ő nem vállalta, hogy a tanítványa lesz, mástól akart tanulni. Azt hiszem, Kodály a maga korában egyfajta félisten lehetett, akit felemelt a körülötte lévő slepp, apám pedig nem akart közéjük tartozni. Később mégis jóba lettek” – vallott a műsorban édesapjáról, Huzella Elekről, aki szintén zeneszerző volt.

Bár gyerekkorában édesapja figyelmét és szeretetét megkapta, felnőttkorában állandó hiányt jelentett számára elvesztése, ezért apafigurákat keresett maga körül. A zenei sikerei előtt a Középülettervező Vállalatnál dolgozott, ahol munkatársai szolgáltak számára erkölcsi zsinórmértékként.

„Míg néhány évet építészként dolgoztam, akadt egy-két kollégám, aki emberileg a példaképemmé vált. Komoly tekintélyhiányom volt. Fel akartam nézni valakire. A veszteség értette meg velem, hogy ezt a generációt jobban meg kell becsüljük” – nosztalgiázott a zeneszerző.

A teljes rádióriport Huzella Péterrel ide kattintva elérhető.

Nagyok – zenés portréműsor a Kossuth Rádióban, minden hétköznap este 9.30-tól. Szombaton és vasárnap ismétlésben a hét legérdekesebb beszélgetései este 7 órától.
A Nagyok aktuális adásai elérhetőek a Médiaklikk.hu weboldalon.

Videó ajánló

Olvasson tovább