Hajnal-táj: Ismét van Egyháztáji vásár Debrecenben

A május 26-i adás tartalmából.
 

Először utalványakciót, most pedig helyi termékek vásárlására felhívó kampányt indít a Vas Megyei Kereskedelmi és Iparkamara. Mindkét kezdeményezés a pandémia által meggyengült helyi vállalkozásokat kívánja támogatni. Az azonnali segítség mellett azonban cél a szemléletformálás is.

Sokak örömére ismét van Egyháztáji vásár Debrecenben. Néhány év szünet után a Magyar Református Szeretetszolgálat, a Debrecen Nagytemplomi Református Gyülekezet és a Hajdúság Éléskamrája nevű szervezet összefogásának köszönhetően Debrecen 40 kilométeres vonzáskörzetéből érkeznek őstermelők és kistermelők az óvárosi vásárra. Ezentúl minden hónap harmadik szombatján helyi termelők és kézművesek hozzák el portékájukat.

Negyedik éve működik , mégpedig jól a Jégkár elhárítási rendszer, amely az idén már úgymond bekapcsolt, hiszen az első nagy jégverések ezt szükségessé tették. Az észak-kelet magyarországi Peresznye és Tokaj környéke kapott a jégből bőven.

Várhatóan idén összecsúszik a különböző zöldborsó fajták betakarítási ideje, ez azt jeleni, hogy elárasztja majd a feldolgozóipart a borsó. A szeszélyes időjárás miatt rendkívül lassú volt a csírázás, így hiába vetették el szakaszosan a zöldborsót, ez nem fog érvényesüli a betakarításnál. Magyarország Európa harmadik legnagyobb zöldborsótermelője, átlagosan 10-13 százalékkal, ezt minden ágazati szereplő szeretné megtartani.

IDE KATTINTVA a teljes adást visszahallgathatja!

Hajnal-táj – Kossuth – május 26., szerda, 5:00

Szerkesztő-műsorvezető: Papp-Nánási Gabriella

Tovább a műsoroldalra >>>

Olvasson tovább