Hajnal-táj: Hetedik alkalom hirdették meg Az Év Agrárembere díjat

A május 22-i adás tartalmából.
 

Szegeden ilyenkor szokott lenni a Város napja körül az ország egyik legnagyobb és leghíresebb Borfesztiválja. Az idén már második alkalommal marad el a rendezvény a járvány miatt. A kormány által hozott lazító intézkedéseknek köszönhetően nem maradnak program nélkül a szegediek, hiszen a Városkép és Piac kft Pünkösdi Vásárt rendez a Szent István téren.

Pünkösdi kézművesnapot szervez a Gébárti Kézművesház. A Zalaegerszegi népművészeti központ programsorozatában immár hagyomány a pünkösdi rendezvény, ám a jogszabályok betartása miatt idén kevesebb látogatót tudnak fogadni. A kézművesház is két hete lehet újra nyitva, azóta folyamatos az érdeklődés.

Pár évvel ezelőtt elérhető közelségbe került, hogy a valamikori történelmi Szatmár központja, Szatmárnémeti gyorsforgalmi utat kap Budapest felé. Az M3-asból leágazó M49-es építése rövidesen szemmel látható lesz, sőt a tervezett új Szamos-híd megépülésével az eddig elzárt Erdőháti települések előtt is új dimenziók nyílnak.

Zarándoklatra hívják az érdeklődőket e hónap végén, vagyis május 28-29-én Tokaj-hegyalján. 250 évvel ezelőtt ajándékozta a pápa Tokaj-hegyaljának a szent Orbán csontokat. Ő ugyanis a szőlészek-borászok védőszentje.

Egy fiatal házaspár, akik hobbikertészek, Nákics Olívia és Budai József, budapesti lakosok. Ővelük készítettem összeállítást a burgonya ABC-ről a konyhában. Kipróbáltuk mindhárom főzési típust. A burgonya ABC, vagyis a burgonya ábécé segít eligazodni a vásárlás során. Még a hétköznapi paprikás krumplihoz való alap burgonya beszerzése is komoly megoldandó feladatnak tűnhet, amint megpillantjuk a csomagolásokon feltüntetett betűjelzéseket: „A”, „B” vagy épp „C”. A tájékoztatásnak szánt jelek ugyan jól láthatóak, de mit jelentenek? Melyiket tegyük a levesbe és ugyanaz jó lesz-e vajon sült krumplinak?

Immár hetedik alkalom hirdették meg Az Év Agrárembere díjat, ahol 30 jelölt 10 kategóriában nyeri el a kitüntető címet. A döntőbe jutott versenyzők nem csak a kategória győzelemért versengenek, hanem egy online szavazás segítségével akár a közönségdíjat is elnyerhetik. Fő védnöke a MAGOSZ.

Idén a Balatoni Szövetség megújult formában rendezi meg a Balaton borrégió egyik legrangosabb szakmai eseményét a Balatoni Borok Versenyét. A szervezők kapcsolódnak a Veszprém–Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa programhoz, ami jóval nagyobb mozgásteret jelent a termékeknek és a megalkotóiknak egyaránt. A 18. alkalommal megrendezendő vetélkedésre június 11-én kerül sor.

Országszerte Nyitott Pince Napokat rendeznek a Pünkösdi hétvégén. A borturizmus népszerűsítésére tizennegyedik alkalommal hirdetik meg a Nyitott Pince Napokat, hogy a bort készítők és a bort fogyasztók, a borkultúra értékeit megismerni vágyók találkozhassanak egymással. Bemutatkoznak a pincészetek, a borászok borkóstolókat tartanak és hangulatos pincetúrákon, szőlőbirtok bejárására ismerhetik meg a borvidékeket a vendégek. Így lesz ez Egerben is.

IDE KATTINTVA a teljes adást visszahallgathatja!

Hajnal-táj – Kossuth – május 22., szombat, 5:00

Szerkesztő-műsorvezető: Juhász Zsolt

Tovább a műsoroldalra >>>

Videó ajánló

Olvasson tovább