Hajnal-táj: Az Ökológiai Mezőgazdasági Kutatóintézet paradicsom kísérletei

A május 20-i adás tartalmából.
 

Mesterséges gólyafészek alapot helyeztek ki egy családi házhoz a vajdasági Topolyán a helyi Arcus Környezetvédő Egyesület tagjai. A kéménynél egy fiatalabb gólyapár jelent meg korábban, ezért készítették el és helyezték ki a fészekalapot.

Nemcsak a gólyáknak, hanem a fecskéknek is nagy segítséget nyújthat egy-egy műfészek. Itthon egyre több település törekszik arra, hogy segítse ezeket a fogyóban lévő kis költöző madarakat. Sok a betonozott felület, nincs sár, anélkül pedig a fecske nem tud fészket rakni. A Borsod megyei Arnót településen a héten 20 db MŰ fecskefészket helyeztek el az önkormányzat épületein. Az idén kicsit késtek a vonulással madaraink, úgyhogy lehet hogy még ebben az évben használni tudják majd kerámia fészküket.

Ismét megnyitotta kapuit az érdeklődők előtt a Ferencmajori Madárvárta, ahol minden esztendőben 4 hónapon át madárgyűrűzési munkák folynak. Itt folytatták a Madarak és Fák Napja alkalmából indított sorozatukat a Tata környéki természetvédelemben jártas szakemberek. A madár és természetvédelemmel legutóbb kisdiákok ismerkedtek.

Gyuris Rita beleszeretett a növényvédelembe és internetes alkalmazásával olyan tábort épít a közösségi médiában, ami a nagy, növényvédő szereket gyártó cégeket is könnyedén lepipálja népszerűségben. A legutóbbi „Innovázió 1.0”, agrár hallgatói ötletversenynek aranyérmese lett, és nem véletlenül. A díjból egyébként még jobb fényképezőgépet szeretne, hogy még szebb legyen a növényvédő tanácsadásain a szemléltető kép minősége. Az általa fejlesztett és működtetett „plantprotecting” alkalmazás pedig lassan, ezt reméli a fiatal hölgy, vállalkozássá fejlődhet, s közben a kerttulajdonosok fejlődhetnek a kevesebb, de célzott vegyszerhasználat – irányába.

Az Ökológiai Mezőgazdasági Kutatóintézet révén zamatos paradicsomot ígérő palántákhoz juthatunk. Idén ismét kaphatók azok a tájfajta paradicsompalánták, melyeket a Kutatóintézet hozott vissza a köztudatba két évvel ezelőtt. A szervezet tájfajta paradicsom kísérleteinek, kutatásainak célja, hogy az ökológiai termesztésre legalkalmasabb tájfajták újból teret nyerjenek a hazai kertekben és újra lehessen élvezni különleges szín- és formagazdagságukat. Az ÖMKi ebben a szezonban már hat különböző átvevőponton kínálja a négy különböző féle hazai tájfajta paradicsomot.

IDE KATTINTVA a teljes adást visszahallgathatja!

Hajnal-táj – Kossuth – május 20., csütörtök, 5:00

Szerkesztő: Papp-Nánási Gabriella
Műsorvezető: Juhász Zsolt

Tovább a műsoroldalra >>>

Videó ajánló

Olvasson tovább