6.39 Fokozatosan újraindulnak a fürdők, ezekre a szabályokra kell készülni – Szűts Ildikó, a Budapest Gyógyfürdői és Hévízei Zrt. (BGYH) vezérigazgatója
6.47 Könnyebb lesz a főváros mellől bejutni a központba – Budapesti Agglomerációs Vasúti Stratégia + Hamarosan életbe lép az előszezoni menetrend – Homolya Róbert, a MÁV elnök-vezérigazgatója
7.18 Jön a fiatalok és a külföldiek oltása – Változhat az oltások alkalmazási rendje – Szlávik János infektológus, a Dél-pesti Centrumkórház infektológiai osztályának vezetője
7.34 Benyújtják a 2022-es költségvetést – Varga Mihály pénzügyminiszter
7.42 Geopolitikai feszültséget importál az ellenzék – Békés Márton politológus, a Terror Háza Múzeum kutatási igazgatója
7.50 Illegális bevándorlás – Bakondi György belbiztonsági főtanácsadó
8.16 A koronavírus-járvány, valamint az általa okozott gazdasági válság Európa-szerte komoly kihívás elé állította a nemzetállamok szociális ellátórendszereit. Az Alapjogokért Központ a 2006 és 2019 közötti időszakban vizsgálta a társadalom ellenálló képességének egy akut válsággal szembeni erősödését. Ebből a többi közt kiderül, hogy az Orbán-kormány alatt jelentősen csökkent a mélyszegénységben élők száma, ahogy a gyermekszegénység is visszaszorult – Bozsonyi Károly, az Alapjogokért Központ kutatási tanácsadója
8.23 Az ágazati bértámogatás legfrissebb adatai – Bodó Sándor, az Innovációs és Technológiai Minisztérium foglalkoztatáspolitikai államtitkára
8.34 Pénz beszél – Tőzsdei kitekintő + A MÁP Plusz és a lakossági állampapírok értékesítése – Harsányi Péter, a növekedés.hu vezető elemzője
8.38 Az IMF elégedett a magyar válságkezeléssel – Regős Gábor, a Századvég közgazdásza
8.50 Bekerült az amerikai Forbes 30 Under 30 listájára – Pálfi Dóra, az Imagilabs startup alapítója
IDE KATTINTVA a teljes adást vissza hallgathatja!
Jó reggelt, Magyarország! – Kossuth – május 5., szerda, 6:00
Szerkesztő: Papp János
Műsorvezető: Volf-Nagy Tünde
A belépéssel kijelenti, hogy elolvasta és elfogadta az Adatkezelési nyilatkozatot.