A nap kérdése: 2000 milliárd forintnyi fejlesztéssel számol a MÁV a most kezdődő uniós pénzügyi ciklusban

Az április 20-i adás tartalmából.
 

Megújuló pályaudvarok, vasúttal a Balaton körül, emeletes vonatok, IC+ kocsik. 2000 milliárd forintnyi fejlesztéssel számol a MÁV a most kezdődő uniós pénzügyi ciklusban. A korszerűsítés már elindult, idén több mint 100 kilométeren újulnak meg a budapesti elővárosi vonalszakaszok, az év végéig pedig mintegy 700 milliárd forintnyi beruházást adnak ét a kivitelezők. Ez azonban még csak a kezdet, ígéri a vasúttársaság és a kormány, hiszen indul a Budapest Vasút 40 program. A 2000 milliárd forintos fejlesztés keretében megépülne a Déli körvasút, átmenő vasúti rendszer jönne létre a Nyugati és a Déli pályaudvarok között, ami mintegy négymillió ember közlekedését tenné gyorsabbá, egyszerűbbé. De mennyi ebből a terv, és mi az ami már biztosan meg is valósul? Sikerül-e visszacsábítani az utasokat, akik 1990 és 2010 között tömegével fordultak el a vasúttól? A MÁV és a Volánbusz összevonásával lehetőség nyílt a járatok összehangolására, hol tart a párhuzamosságok felszámolása, sikerült-e a menetrendek összehangolása?

Vendég:
Homolya Róbert a MÁV ZRT elnök-vezérigazgatója

00:00

/

Hallgassa meg!

A nap kérdése – Kossuth Rádió –  április 20., kedd, 18:30

Szerkesztő: Ujhelyi Zoltán

Tovább a műsoroldalra >>>

Olvasson tovább