×

Kabarématiné: A papucsférj mindig úgy viselkedik, ahogy tőle elvárják

Az április 17-18-i adás tartalmából.
 

Egy felmérés szerint, melyet a New Scientist nevű tudományos hetilap több mint kétezer brit megkérdezésével végzett, az emberek negyven százaléka válaszolta, hogy szeretne részt venni egy menettérti Mars-utazáson. A szombati kabarématinéban Aradi Tibor és Varga Ferenc József egy Szaturnusz küldetésről álmodozott.

Biztonság mindenek felett! Kertész Richard a vidéki közlekedési érdekességeket gyűjtötte csokorba . Tudták azt, hogy a legnagyobb buszt Európában gyártják? Ez egy 32,2 méter hosszú városi csuklós DAF Super City elnevezésű szerkezet. A két utastérben 350 utast tud szállítani. Hogy egy hagyományos járművön ki és hogyan védi helyeit, erről Hajdú Balázs meséli el tapasztalatait.

A papucsférj mindig úgy viselkedik, ahogy tőle elvárják, illetve ahogy a helyzet megköveteli. Igazán azt senki nem tudja hol a határ a papucs- és a feleséget megértő, segítő férj között. Dr.Bartha András kézikönyvében a nők elsárkányosodási folyamatáról ír. De hát akkor, hogyan működnek a párkapcsolatok? A vasárnapi kabarématinéban saját példáikat is megosztják hallgatóságukkal a Szomszédnéni Produkciós Iroda tagjai. Évente alig három tubus fogkrémet vásárolnak a magyarok, kevesen ismerik a fogselyem használatának a szükségességét. Minden esetre van megoldás: őt úgy hívják, hogy fogorvos. Aranyosi Péter saját fogászati élményeiről is beszámol. A celeb kifejezés a XXI. század első évtizedében divatossá vált, főleg a médiában használatos szó, amely a celebritás (celebrity) rövidüléséből származik. Elsődleges jelentése: felkapott, »ünnepelt« híresség. Beliczai Balázs mérőszámot is kitalált a hírességekhez, ez pedig a celebfaktor.

Szombat:

Hallgassa meg!

Vasárnap:

Hallgassa meg!

Kabarématiné – Kossuth – április 17-18., szombat-vasárnap, 9:07

Várja Önöket a házigazda: Zsoldos László!

Tovább a műsoroldalra! >>>

Videó ajánló

Olvasson tovább