×

Határok nélkül: Készül a Magyar Golgota című tévéfilm

Az április 2-i adás tartalmából.
 

Készül a Magyar Golgota című tévéfilm Pozsgai Zsolt rendezésében a Nemzeti Filmintézet támogatásával. Az alkotás az 1849-es aradi vértanú, Török Ignác honvéd tábornok élete utolsó napjának eseményeit tárja fel részben valós forrásokra, részben a szerző képzeletére támaszkodva. Az azonos című színdarabot is a filmet rendező Pozsgai Zsolt írta, amelyet az ő rendezésében állították színpadra eredetileg az Aradi Kamaraszínházban, 2018 októberében, a vértanúk kivégzése évfordulójának előestéjén. Az akkori premierről készült Pataky Lehel Zsolt összeállítása.

Vinczéné Pálfi Judit református lelkész Koronás üzenetek című könyve – ahogyan címe is jelzi – a járványhelyzet szülötte. A kötetben a tavalyi március-áprilisi kéthónapos karantén ideje alatt megfogalmazódott üzeneteket gyűjtötték egybe. A kötet bemutatóját nagyvárad-csillagvárosi református templomban tartották. Ionescu Nikolett mikrofonja előtt a szerző osztja meg gondolatait.

Új lelkésze van a Temesvári Református Egyházmegye zsombolyai központú szórványmissziójának. Tökölyi Csaba Krisztián nyolc településen nyolcvanhárom hívőt keres fel rendszeresen. A lelkészt munkájáról, tapasztalatairól Lehőcz László kérdezi.

Kilencven éve született Huzsvár László, a Nagybecskereki Egyházmegye első püspöke.
A kerek évfordulóról ünnepi szentmise keretében emlékeztek meg Nagybecskereken, a néhai püspök atya sírjánál Német László nagybecskereki megyéspüspök mondott imát, majd elhelyezték a kegyelet virágait. Kónya-Kovács Otília összeállítása a helyszínen készült.

Virágom, véled elmegyek címmel jelent meg tavaly ősszel a felvidéki Écsi Gyöngyi és Kátai Zoltán Kossuth-díjas énekmondók közös lemeze tizenkét zoboralji balladával. Az egyedi hangzású és hangulatú balladákról Palcsó Zsóka kérdezett.

Hallgassa meg!

Határok nélkül – Kossuth – április 2., péntek, 18:01

Szerkesztő: Benkei Ildikó

Tovább a műsoroldalra >>>

Borítókép: Varga Imre Munkácsy-, Kossuth- és Herder-díjas szobrászművész, Golgota című szobra látható( a művész búcsúztatásán a siófoki Szépvölgyi utcai temetőben 2020. január 8-án.) Fotó:MTI/Bruzák Noémi

Videó ajánló

Olvasson tovább