„Egész munkánkat a keresztény-nyugati kultúra, az ember jogainak és méltósága tiszteletének szelleme hatja át. Reméljük – és ez a célunk -, hogy Isten segítségével sikerülni fog, hogy a német népet felemeljük, és hozzájáruljunk az európai és a világbéke megteremtéséhez.” Ezzel zárta kormánybeszédét 1949. szeptember 20-án Nyugat-Németország első kancellárja, a CDU egyik alapítója, Konrad Adenauer. Az Európa atyjaként is emlegetett politikus egy kettészakított, minden tekintélyét elvesztett, romokban heverő országnak ígért feltámadást, tizennégy évre rá pedig a kontinens legerősebb gazdaságát adta át utódjának. Nem véletlen, hogy a CDU berlini székháza is Adenauer nevét viseli, ám ha valaki ma hivatkozna a Bundestagban a keresztény kultúrára, vagy Istenre, nem biztos, hogy tapsvihar törne ki. Az Európai Néppárt most egy munkadokumentumban keresgéli a pártközösség gyökereit, értékeit s bár az anyagban ott van a kereszténység is, ez azonban már inkább csak hagyomány, mint alap, vagy igazodási pont. De van a hit a XXI. század kereszténydemokráciájában? Örök érték, vagy csak felejtendő örökség az egyházak társadalmi tanítása, ember és családképe? Van-e még kereszténység az európai kereszténydemokráciában?
Vendég:
Hölvényi György a KDNP EP képviselője
/
A nap kérdése – Kossuth Rádió – március 31., szerda, 18:30
Szerkesztő: Ujhelyi Zoltán
A belépéssel kijelenti, hogy elolvasta és elfogadta az Adatkezelési nyilatkozatot.