Nagyítás: A Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus szeptemberi záró szentmiséje

A március 28-i adás tartalmából.
 

Nemrég jelentette be Erdő Péter bíboros, hogy az ő és Áder János köztársasági elnök meghívására a katolikus egyházfő is részt vesz majd a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus szeptemberi záró szentmiséjén. Az esemény az úgynevezett statio orbis, a városért és a világért bemutatott szentmise a rendezvénysorozat legünnepélyesebb eseménye. Erdő Péter szerint ezért „illő”, és úgy is szokás, hogy ha a pápa ellátogat a rendezvénysorozatra, ezen a szentmisén vesz részt, Ferenc pápa jelenléte pedig nagy öröm a főegyházmegyének és a teljes püspöki konferenciának, és mindannyiunknak vigaszt és reményt adhat a mostani nehéz időszakban. A találkozó programjában egyébként a liturgikus események mellett konferencia, előadások, koncertek is szerepelnek. Az esemény nem klasszikus pápalátogatás, ám jó alkalom arra, hogy a Nagyításban korábbi ilyen eseményeket is sorra vegyünk, hiszen most van időnk a részletekre.

Hallgassa meg!

Nagyítás – Kossuth Rádió – március 28., vasárnap, 15:07

Riporter: Toldi Szabolcs
Szerkesztő-műsorvezető: Felszeghy Csaba

Tovább a műsoroldalra >>>

Olvasson tovább