Regényes történelem: A Hazánk című magyar nyelvű lap és a reformkori sajtó története

A március 12-i adás tartalmából.
A Hazánk szerkesztője, dr. Kovács Pál (Forrás: Vasárnapi Újság, 1877. Wikipédia)

„A 19-dik század szelleme tartós álmából fölrázta nemzetünket is. A haladásnak indult magyar föladata: „mit és miként?” Alkotmányos országban az időszaki sajtó hivatása: közvéleményt előidézni, erősíteni, és képviselni, miként a nemzet czéljára vezető kérdések a születés, erősbbülés, vagy megerősödöttség stúdiumában állanak. Az időszaki sajtó mezején egy szerény hely nekünk is jutott.„ – olvasható a Hazánk című lap első számában, amely 1847 január 2-án jelent meg magyarul Győrött. A kezdetben szépirodalmi és kereskedelmi újság 1848 március 15–e után a forradalmat támogatta. Szerzői gárdájához olyan nevek tartoztak, mint Petőfi Sándor, Tompa Mihály vagy Czuczor Gergely vagy maga a lapszerkesztő, az orvosként is praktizáló dr. Kovács Pál. Regényes történelem című műsorunkban megtudhatják, hogyan vált a regionálisan is tudósító Hazánk című lap később is követendő példává és mi jellemezte a korabeli sajtó helyzetét.

Hallgassa meg!

Regényes történelem – Kossuth – március 12., péntek, 20:35

Szerkesztő-műsorvezető: Gergácz Anikó

Tovább a műsoroldalra >>>

Videó ajánló

Olvasson tovább