/
Az elnök egy ideig az Egyesült Államokban élt 15 éven át, majd hazajött egy céget alapított, ekkor még ingázott a két ország között. Ám egy idő után megkeresték az ortodox közösség tagjai, hogy maradjon végleg itthon és dolgozzon az ortodox hitközség érdekében. Az elődje munkáját illetően Deutsch Róbert elmondta, azt mindenképpen pozitívan kell értékelni, hogy az ortodoxia önállóvá vált, kiléptek a Mazsihiszből, abból a szervezetből, amellyel persze nagyon jól tudnának és szeretnének is együttműködni a későbbiek során is. Hozzátette, nem szeretné elődje munkáját kritizálni, a múltban vájkálni, mert sok mindent kell megtenni, sok munka áll előttük.
A magyarországi ortodoxiához kevesen tartoznak, a régiek közül sokan elmentek,az elnök már a jelöltsége alatt is arról beszélt, meg kell győzni az embereket, térjenek vissza szülőföldjükre,őseik szülőföldjére, de nem csak az idősekre. Mellettük vannak még itthon is sokan zsidók, akik eddig valamiért nem akartak egyetlen közösséghez sem tartozni, feléjük is nyitva áll az ajtó.
Arra a felvetésre, hogy az ortodoxia keményebben figyel oda a vallási törvényekre, az elnök úgy felelt, Tóra csak egy van, az abban szereplő törvények mindenkire állnak, a betartásuk persze mindenkinél egy fejlődési folyamat része.
Az igaz – tette hozzá, hogy az ortodoxia intézményei kissé lepusztultak, kívül és belül egyaránt, a megújuláshoz nem elsősorban renoválás, hanem újjáépítés kell.
Az is igaz, nincs még mindenhol a minjen az ortodox zsinagógákban, a Kazinczyban igen, a Desewffy utcában szeretnék az életet újraindítani, a Visegrádi utcában szombatonként megvan a 10 férfi. Rabbikat is keres az ortodox közösség, mert nagyon fontos, hogy legyen állandó rabbi. Mellette elindítanának egy felnőtteknek szóló képzést, de már tervezik egy jesiva indulását, valamint Talmud-Tórát is. Már a női klub is megalakult, hiszen a nők a zsidóság alapját jelentik.
A közösségnek van mikvéje, a női rész megújult, a férfi rész,ahogy a fürdőépületét is meg kell újítani.
Az ortodoxiának van bölcsődéje,óvodája,általános és középiskolája, ám idei nem járnak sokan.
Deutsch Róbert elmondta azt is, hogy a chábád mozgalommal nagyon jó kapcsolataik vannak.
Az elnök kiemelte, a hitközségben már annyi változást sikerült elérni, hogy jobb a légkör, az emberek szívesebben járnak be akár dolgozni, akár ügyet intézni.
A beszélgetés a 2021. március 12-i Halljad Izrael! adásának szerkesztett változata.
A belépéssel kijelenti, hogy elolvasta és elfogadta az Adatkezelési nyilatkozatot.