Kalendárium: A Bánk bán másfél évszázados sorsa

A március 9-i adás tartalmából.
 

A határon túli magyar vonatkozású gyűjteménnyel rendelkező múzeumok és kiállítóhelyek állnak a fókuszban a Mozaik Múzeumtúra idei tematikájában. Az Örökség Kultúrpolitikai Intézet által koordinált, és a Néprajzi Múzeum, valamint a Tájak-Korok-Múzeumok Egyesület szakmai együttműködésével megvalósuló múzeumnépszerűsítő program 2020-21-es évadjának középpontjában emellett a Nemzeti Összetartozás Évéhez kapcsolódó határon innen és túli múzeumi programok, kiállítások népszerűsítése áll.

Alapításának 75. évfordulóját ünnepli a Marosvásárhelyi Tompa Miklós Társulat. Háromnegyed évszázaddal ezelőtt tartotta első bemutatóját a társulat névadója által vezetett egykori Székely Színház, megteremtve ezáltal Marosvásárhely és a tágabb értelemben vett Székelyföld első állandó színházát. A társulat megalakulásának 75. évfordulóján, 2021. március 10-én a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata az Egy római tragédia című zenés vígjátékot mutatja be Keresztes Attila művészeti igazgató rendezésében.

A Bánk bán másfél évszázados sorsa: 160 esztendeje, 1861. március 9-én mutatták be az Operaházban Erkel Ferenc Bánk bán című magyar nemzeti operáját, maga a szerző, Erkel Ferenc vezényletével. Azóta az opera, mint a magyar dráma- és zeneirodalom csúcsteljesítménye, különös sorsot futott be: hatalmas sikerrel bemutatták, majd kitiltották a magyar színpadokról, átírták, zenedramaturgiailag átkomponálták. Mindenestre 160 év múltán is megmaradt magyar nemzeti operánknak, és ma is hatalmas közönségsikerrel játsszák a magyar színpadokon.

Közmédia ajánó: Kedd este a Kossuth Rádió Nagyok című portréműsorában Esztergályos Cecília Kossuth-és Jászai Mari-díjas színésznővel, táncművésszel, Érdemes és Kiváló művésszel beszélgetünk.

Hallgassa meg!

Kalendárium – Kossuth – március 9., kedd, 15:32

Szerkesztő: Kovács Bernadett
Műsorvezető: Babucs Kriszta

Tovább a műsoroldalra >>>

Olvasson tovább