Kossuth Rádió

Purim, avagy a zsidó farsang?

Beszélgetés Toronyi Zsuzsával, a Zsidó Levéltár vezetőjével és Darvas Istvánnal rabbival.
 

A purimról sokan úgy hiszik Magyarországon, hogy az a zsidó farsang. Miért is gondolják ezt?
D.I.: Elsősorban azért, mert ennek a zsidó farsang narratívának elég komoly felvezetése volt, „kiderült”, hogy a hanuka az a zsidó karácsony, a savuot az a zsidó Pünkösd. Ez mind nagyon érdekes felvetés, az, hogy ez a valósággal nincsen köszönőviszonyban az nem baj. Annyi igaz, hogy a purim és a farsang között van egy olyan hasonlóság, hogy mind a farsangkor, mind purimkor sokan beöltöznek, más fontosabb tartalmi kapcsolatot nem tudok elmondani. A purim egy olyan örömteli emléknapunk, mondjuk úgy, hogy ünnepnapunk, amikor megemlékezünk arról, hogy Isten segítségével a perzsiai zsidó közösség megmenekült Hámán gonosz tervétől, aminek az volt a lényege, hogy a zsidó közösséget egészében kiirtsa Perzsia birodalmában. Ahogyan erről a Bibliában Eszter könyve beszámol, elrendelték, hogy ez legyen ünnepnap, amikor a megmenekülésre és Isten beavatkozására emlékezhetünk. Istennek azok a nevei nincsenek megemlítve a Megilában, amelyek ismertek, de maga az, hogy Eszter könyve bekerülhetett a kánonba, bekerülhetett a Tanachba, az annak a ténynek köszönhető, hogy a bölcseink szerint a „melech”, azaz a Király említés, ha nem is minden egyes szöveghelyen, de az mégis a Királyok királyára, az Örökkévalóra reflektál. A harmadik Szentély felépülése utáni teóriákkal még egy ilyen vidám napon, mint a Sosan Purim sem szeretnék behatóbban foglalkozni, viszont nagyon remélem, ha ez bekövetkezik a mi életünkben, akkor majd beszélgetünk arról, hogy miként is alakultak a dolgok.A gyűjteményünkben a legrégebbi Megilat Ester a XVIII. századból való, amely nem olyan régen került be a gyűjteményünkbe egy privát hagyatékból. Ez egy nagyon szépen illusztrált szefárd Megila. Talán az illusztrációs anyaga reflektál arra a tényre, hogy ez egy perzsiai történet, hiszen sólymokkal és olyan floreális díszítéssel van illusztrálva, ami annak a területnek a művészetére reflektál. Ez egy magánhagyatékból került be, azért, mert a gyűjtő Itáliában szerezte be ezt a gyönyörű tekercset, majd nagyon sokáig a saját lakásában tartotta, ki volt gombostűzve a falra, majd miután azok a leszármazottai, akik kötődtek ehhez a tárgyhoz, meghaltak a tavalyi év során, ezt követően a gyűjteményünknek ajándékozták. Van egy másik, a XIX. századból származó érdekes tekercsünk is, ami papírra nyomtatással készült, ez ugye rituális célra nem használható. Ez nem olyan tekercs volt, amit a zsinagógában felolvastak, hanem egy olyan, amit a polgárosuló biedermeier zsidóságnak talán egy picit szimbolikusan az otthonába vitte purimnak az ünnepi tartalmát, illetve az illusztrációs anyagával azokat a képeket, amiket ők akkor látni szerettek volna az otthonaikban.

Mi is az a biedermeier zsidóság?
Ez a fogalom azokra értendő, akik a XIX. század első harmadában egyre urbánusabb, egyre polgárosultabb rétegnek tekinthető, akik különféle modern behatásokra úgy reflektálnak, hogy nem elzárkózik, de még nem asszimilálódik teljesen, de művészetében, a mindennapjaiban már integrálja annak a többségi kultúrának az elemeit, amelyben él.

Szó volt Sosan Purimról, ha jól tudom, ez csak bizonyos helyeken van, azaz Jerikóban, Hebronban, Jeruzsálemben. De van másutt valahol?
Sosan Purim alapszabálya, hogy Jeruzsálem a legfontosabb hely, ahol ezt megtartják napjainkban és minden olyan városban, amely, a bölcseink szerint, már Jozsua korában fallal volt körbevéve. Minden olyan városban, amely ennek a kritériumnak megfelel, megtartják a Sosan Purimot. A Talmud Megila traktátusa szerint Mordehaj nem volt minden zsidó között elfogadott, amit ezzel kapcsolatban mindenképpen el kell mondani, hogy a középkorban élt egykori zsidó bölcsünk szerint, aki zsidó vezetőként akar funkcionálni, az szerencsésebb, ha inkább tüzes kemencébe ugrik. Mordehaj, aki a perzsiai zsidó közösség vezetője volt, a mindenkori zsidó vezetők mindenkori sorsát élte át, azaz egyes testvérek az ő munkásságában is találtak kivetnivalót.Mindenképpen örömünnep, ha arra emlékezünk, hogy éppen egy aktuális rossz végzést a zsidó közösség bárhol a világon túlélt, az erőt kell adnia az utókornak is. Kinek mit jelképez? Számomra azt, hogy milyen nagyszerű az, hogy a zsidóságnak az asszimilálódott és a kevésbé asszimilálódott rétege együtt tud működni, hiszen Eszter képviselte az előzőket, míg Mordehaj az utóbbiakat, kettejük együttes munkájának volt köszönhető, hogy a zsidóság megmenekült az elpusztítástól. Így volt ez akkor Perzsiában és szerintem így van ez ma is, együtt kell működnünk, és Eszter és Mordehaj példája mutatja, hogy ez lehetséges.Szerencsére a titkos levéltár máma már nem titkos, mindenki előtt nyitva áll. A Purim bálok ugyanúgy zajlanak, mint a zsidó élet fontos eseményei, a régi tradíciókon alapulva, modern formákkal kiegészülve. A Megila olvasásoknál vannak erős hanghatások, amit a jelenlevők adott esetben kereplőkkel szoktak biztosítani. A cél az, hogy amikor a negatív főszereplőnek, Hámánnak a neve elhangzik, akkor ezzel is egyfajta véleményt tudjon megfogalmazni a zsidó közösség Hámánnak, illetve a mindenkori Hámánoknak a „munkásságáról”, és ezzel is elősegítsék, hogy Hámán, aki a számukra kevésbé kedves amalék néphez tartozott, ennek a népnek az emléke is legyen kitörölve az ég alól, ahogy erre a Tóra is kötelezi a zsidó közösséget. Amikor emlékezünk rá, akkor igyekszünk kitörölni az emlékét is. Sokan a hag sameach köszöntést mondják, ami örömteli, boldog ünnepet jelent, holott hurimkor nem ez a szokásos, hiszen ez nem számít szigorúan ünnepnek, mivel nem Tórai eredetű. Ezért javasoltam én például a közösségemben a hag purim sameach köszöntést mondani.

A beszélgetés a 2021. február 26-i Halljad Izrael! adásának szerkesztett változata.

Hallgassa meg!

 

Videó ajánló

Olvasson tovább