A magyarországi neológia vallási szokásait senki nem kívánja megváltoztatni

Heisler András, a Mazsihisz elnöke beszélt a Rabbitestülettel kapcsolatos vitákról, a világra nyitott zsidóság szlogenről, annak tartalmáról.
 

Az elmúlt időszakban a szervezet többször is a sajtófigyelem középpontjába került, így például a Rabbitestület történései kapcsán. Heisler András mindezekre úgy reagált, nem az a kérdés, hogy a rabbik jönnek-mennek a testületből, sokkal inkább az, hogy honnan érkeznek és hová tartanak. Hozzátette, nagyon sok rabbi a Rabbitestületből lépett ki, amit Róna Tamás vezet, de mindegyikük azt hangsúlyozta, a Mazsihiszen belül kívánják folytatni a munkájukat, legyen szó hitéletről, közösségszervezésről, közösségfejlesztésről. Megjelentek hírek arról is, hogy a kisebb létszámú Rabbitestület már országos főrabbit is választott. A Mazsihisz elnöke kiemelte, ez egy konfliktusforrás, mert egyrészt az országos főrabbi választását a Rabbitestület végzi, de ezt a döntést a szervezet, a Mazsihisz közgyűlésének kell jóváhagynia. A döntéssel két probléma van, ezek egyike az, hogy a szervezet világi vezetése nyilatkozott arról, mely szerint a jelenlegi Rabbitestületet, annak vezetését nem találja legitimnek, mert szerintük nem tartják be azokat a szabályokat, amiket a Mazsihisz alapszabálya és a Rabbitestület szmsz-e is előír számukra. Példának hozta fel azt, hogy a Rabbitestület szmsz-e rögzíti, a rabbik névsorát le kell adni a Mazsihisz világi vezetésének, erre még nem került sor, így például azt sem lehet tudni, hogy hány rabbi tartozik a testületbe. Mindezek azt is jelentik –mondta el Heisler András, hogy tévedésben tartja a közéletet az a rabbi, aki országos főrabbiként mutatja magát. Hozzátette,ő maga, valamint a világi vezetés is folyamatosan kommunikálja ezt a helyzetet, az álláspontját ismerteti.

Kérdésre válaszolva az elnök beszélt a világra nyitott zsidóság szlogenről, melyre a szervezet politikáját építik. Elmondta, ez egy alapkérdés, a Mazsihiszen belül jelenleg két irányzat van, az egyik szerint a tradíciót kell szigorúbban venni. A másik irány pedig úgy véli, a világra nyitott zsidóság gondolatának fontosak azok is, akik „csak” identitásukban, kulturálisan zsidók, akik szekulárisak, akik negyedrészben, fél részben, háromnegyed részben zsidók. Ugyanakkor ez az irányzat is tudja, ha valaki halahikusan nem zsidó, azaz anyai ágon nem az, azt nem lehet felhívni a Tórához, ám ennek ellenére még a közösség értékes tagja lehet.

Heisler András szerint minden olyan hír, hogy rövidesen lesznek női rabbik, az egy erős túlzás, a magyarországi neológia vallási szokásait senki nem kívánja megváltoztatni.

Az elnök beszélt az Országos Rabbiképző-Zsidó Egyetemről, amelyik intézmény egykor a közép-európai rabbiképzés központja volt. Az egyetem életében is voltak komoly törések, mint a Holokauszt és az azt követő negyven évnyi szocializmus is. Ebben a nehéz helyzetben az összes rektornak megvolt a maga funkciója, küzdelme, eredménye. , Scheiber és Schweitzer professzor úr idejében a küzdelem arról szólt, hogy a Rabbiképző fennmaradhasson. Schőner professzor alatt pedig elindult az egyetemi fejlődés, fejlesztés. Most már egy akkreditált egyetemről van szó, amelynek az alapján további fejlesztéseket terveznek, egy új rektorral, Vajda Károllyal, új tanári karral. Az OR-ZSE vezetése egyrészt az intézmény nemzetközi kapcsolatait erősíti, mellette pedig azon dolgoznak, hogy egyfajta tudásközpontot hozzanak létre, hiszen a cél az, hogy az egyetem egy vonzó oktatóközponttá váljon a fiatalok szemében.

A koronavírus-járvány kezdetén a Mazsihisz bezárta a zsinagógáit, arra a kérdésre, hogy képes lesz-e majd újra nyitni a szervezet, az elnök úgy felelt, biztosan kinyitnak újra a zsinagógák, már írt is a rabbiknak, amiben megkérte őket, kezdjenek el gondolkodni a helyzeten, azon, hogy újra fognak nyitni. Erre szükség van, hiszen ez egy nagyon komoly közösségfejlesztési kihívás lesz, miután mindenki elszokott a zsinagógákba való járásról.

A beszélgetés a 2021. február 26-i Halljad Izrael! adásának szerkesztett változata.

Videó ajánló

Olvasson tovább