A Hely: Csukás István Kisújszállása

A február 24-i adás tartalmából.

„A szülőföld szeretete mindennél nagyobb és fontosabb. Megvilágítja az utat, amelyet bejártam és melegen tartja a szívet a rossz időben. A szülőföldtől mindig csak kap az ember. Nemcsak az életet, hanem az élethez szükséges gyermekkori emlékeket, derűt és hitet. Így voltam én is gazdag, kiapadhatatlan kincsesbányám volt a kisújszállási gyerekkor. Merítettem belőle bőven és úgy voltam hálás, hogy amikor írtam, arra gondoltam, hogy elsősorban azoknak írok, akik közül elszármaztam. Mivel ők ismernek és értenek legjobban. És íme, nem szakadtunk el egymástól, meghajtott fővel köszönöm a felém sugárzó szeretetet, szívem minden melegével ott vagyok Kisújszálláson.”

Így köszönte meg Csukás István 2006-ban Kisújszállás Város Önkormányzatának a Díszpolgári Címét. A szöveg az Álmomban otthon jártam című kötetben jelent meg.

Halálának első évfordulóján az szülővárosában készült felvételekkel és archív interjúrészletekkel emlékezünk a Nemzet Művésze címmel kitüntetett Kossuth- és kétszeres József Attila-díjas magyar költőre, íróra, ifjúsági szerzőre.

Hallgassa meg!

A Hely – Kossuth – február 24., szerda, 11:07

Szerkesztő: Bak Anita
Műsorvezető: Farkas Erika

Tovább a műsoroldalra >>>

Array
(
    [replacement] => 
		
		

    [shortcode] => 
		
		

    [title] => 
    [image] => //cdn.cms.mtv.hu/wp-content/uploads/sites/4/2021/02/Csukás-4-1024x576.jpg
    [alignment] => aligncenter
)

Olvasson tovább