6.19 Trump visszatér – a hónap végén lesz első nyilvános szereplése a felmentése óta. Példátlan hideg, ítéletidő Amerikában. Nehezíti az oltást a nagy hideg, akadoznak a szállítmányok – Beregi Balázs – Washington, MTVA
6.40 Az ukrajnából érkező műanyag hullámot Olaszliszkánál próbálják felfogni a szakemberek – Hankó Gergely, a PET Kupa programvezetője, a Környezetvédelmi Gyártók és Szolgáltatók Szövetségének ügyvezető igazgatója
6.46 Még három hétig rendezhetik az érintettek járulék tartozásukat a NAV felé. Koronavírus elleni oltást továbbra is mindenki ingyen kapja, az érvénytelen tajszámmal rendelkezők is – Radnai Károly, adószakértő
6.51 ”Egy katasztrófa az eddig hallottak listája” – a Momentum is bejelentette miniszterelnökjelölt-jelöltjét – Varga-Damm Andrea, volt Jobbikos, független ogy.képviselő
7.18 A veszélyhelyzet meghosszabbításáról szavaz hétfőn az országgyűlés. Hol tart az Alapjogokért Központ szembesítő kampánya, amelyben a Jobbik megítélésének „fejlődéstörténetét” mutatja be, mai partnereik egykori nyilatkozatain keresztül. – Tóth Erik, vezető elemző Alapjogokért Központ
7.25 DK-s polgármester Niedermüller Péter leleplezése – Volner János, Volner párt elnöke
7.34 Nem csak a Heti Tv-nek, de a zenekarnak is távoznia kell Wesselényi utcai épületből – Beke Farkas Nándor, 100 tagú cigányzenekar elnöke
7.39 Befogadná a Heti TV-t és a 100 Tagú Cigányzenekart, ehhez kéri képviselőinek támogatását – Karsay Ferenc, Budafok-Tétény polgármestere Fidesz
7.45 Mit mutat a koronavírus örökítőanyagának vizsgálata a szennyvizekben? – Dr. Pándics Tamás, főosztályvezető NNK
8.16 Körkapcsolás – oltási és járványügyi körkép – Noll Katalin – Németország, Shiri Zsuzsa – Izrael, Haják-Szabó Mária – Szlovákia, Ternovácz István – Szerbia
8.33 Pénz beszél – gazdasági percek
8.36 Bamlanivimab antitest terápia a COVID-19 fertőzött beteg gyógyításában. Újabb adag gyógyszer érkezik kedden az amerikai Lilly gyógyszergyártótól – dr. Vályi-Nagy István, főigazgató Dél-pesti Centrumkórház
8.51 Magyar Gyógyszer Védjegy segít a tájékozódásban a gyógyszerek között – Dr. Illés Zsuzsanna, igazgató Magyarországi Gyógyszergyártók Országos Szövetsége
IDE KATTINTVA a teljes adás visszahallgatható!
Jó reggelt, Magyarország! – Kossuth – február 23., kedd, 6:00
Szerkesztő: Gazdagh Bernadett
Műsorvezető: Kakuk L. Tamás
A belépéssel kijelenti, hogy elolvasta és elfogadta az Adatkezelési nyilatkozatot.