6.35 A Magyar Közösség Pártja és a Híd párt hozza létre az egységes felvidéki magyar pártot – Forró Krisztián, a Magyar Közösség Pátjának elnöke
6.42 Mario Draghi kormányalakítási tárgyalásainak értékelése – Szabó Dávid, külpolitikai szakértő
6.50 A Time magazin szerint egy összeesküvés mentette meg az amerikai demokráciát – Koskovics Zoltán, az Alapjogokért Központ elemzője
7.18 Gyurcsány és ami mögötte van címmel indított cikksorozatot a Magyar Nemzet – az első részben a DK elnökének rendszerváltáskori és 90-es évekbeli gazdasági és politikai lépéseit veszik sorra – Boros Imre, közgazdász, egyetemi tanár és Kiszelly Zoltán, politológus
7.33 Volner János szerint Karácsony Gergely főpolgármester menekül azok elől a kérdések elől, amelyek azt firtatják: miért változtak kedvezőtlenül a Lánchíd felújításának anyagi feltételei + Gyurcsány Ferenc és a Jobbik összefogása a Magyar Nemzet információinak fényében – Volner János, a Volner-párt elnöke
7.40 Engedélyezte az NNK a Szputnyik V vakcinát, a héten kezdődhet az oltás – gyakorlati tudnivalók – Rusvai Miklós, víruskutató
8.18 Milyen évre számítanak a munkavállalók a gazdasági évnyitón elhangzottak alapján? – Palkovics Imre, a Munkástanácsok Országos Szövetségének elnöke
8.24 Munkára ösztönöz az új „ingyenhitel”, hosszú távra lehet tervezni a kormány nyújtotta pénzügyi lehetőséggel – Perlusz László, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének főtitkára
8.43 A CitizenGO-t a hetekben letiltotta a világ egyik legnagyobb banki átutalásokra szakosodott techvállalata – Schittl Eszter, a CitizenGo magyarországi kampányfelelőse
8.48 Azonosították Corvin János és Corvin Kristóf genetikai adatait – Makoldi Miklós, a Magyarságkutató Intézet Régészeti Kutatóközpont igazgatója
8.54 Állatvédelmi felmérés – Ovádi Péter, az Agrárminisztérium miniszteri biztosa
IDE KATTINTVA a teljes adást visszahallgathatja!
Jó reggelt, Magyarország! – Kossuth – február 9., kedd, 6:00
Szerkesztő: Papp János
Műsorvezető: Kakuk L. Tamás
A belépéssel kijelenti, hogy elolvasta és elfogadta az Adatkezelési nyilatkozatot.