6.34 Giuseppe Conte olasz miniszterelnök benyújtja a lemondását Sergio Mattarella államfőnek – Szomráky Béla, Olaszország-szakértő, egyetemi tanár
6.42 Szoros megfigyelés alá veheti az AfD-t a német alkotmányvédelmi hivatal – mi az indoka ennek és jogos-e az eljárás? + Késes támadás Frankfutban – Nógrádi György, biztonságpolitikai szakértő
6.50 Világszerte az 1,44 millió menekültstátusszal rendelkező személyből mindössze 22 770-et sikerült tartósan áttelepíteni a befogadó országokba, csaknem két évtizede nem volt ilyen alacsony ez szám – Horváth József, az Alapjogokért Központ biztonságpolitikai szakértője
7.17 Milyen lehetősége van az EU-nak fellépni a nem időben vakcinát szállító gyártókkal szemben? + Hogyan lehetséges, hogy az Uniós vakcinabeszerzés közös-, viszont a kisebbségek ügye magányügy? + Varga Judit: törvényjavaslat készül a nagy technológiai vállalatok hazai működésének szabályozásáról – ifj. Lomnici Zoltán, alkotmányjogász, a Századvég jogi szakértője
7.24 Az Európai Bizottság lesöpörte az asztalról a Minority SafePack kezdeményezést – Keresztes László Lóránt, az LMP frakcióvezetője
7.34 Perel, és a legismertebb mesék ellen kampányol a Labrisz egyesület + egy gyermekek által is használt józsefvárosi közösségi házban forgatták a Labrisz leszbikus érzékenyítő filmjének egy részét + Most már választhatnak „Mx” gendersemleges megszólítást is a „Mr.” és „Ms” helyett azok, akik kapcsolatba lépnek az amerikai kormánnyal – hogyan nyomul 2021-ben az LMBTQ lobbi? – Keresztes Dénes, a Keresztény Értelmiségiek Szövetségének elnökhelyettese
7.42 Január 27-e a Holokauszt áldozatainak nemzetközi emléknapja + Hogyan látja az antiszemitizmus helyzetét Nyugat-Európában és a magyar baloldalon? – Köves Slomó, az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség vezető rabbija
7.53 Illegális bevándorlás – Bakondi György, a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója
8.16 Megkapta az oltást, miért fontos, hogy regisztráljunk és oltassunk? – Szabó Éva, a Csolnoky Ferenc Kórház Gyermekgyógyászati Centrumának osztályvezető főorvosa
8.22 Tavaly 320 szervátültetést végeztek Magyarországon – Berente Judit, a Magyar Szervátültetettek Szövetségének elnöke és Mihály Sándor, az Országos Vérellátó Szolgálat transzplantációs igazgatója
8.32 Pénz beszél – gazdasági percek a Kossuth rádióban
8.36 Minimálbér, foglalkoztatottság, munkanélküliség – Bodó Sándor, az Innovációs és Technológiai Minisztérium államtitkára
8.41 Megegyeztek a felek az idei minimálbérről – Mészáros Melinda, a LIGA Szakszervezetek elnöke és Zs. Szőke Zoltán, az Áfeosz-Coop Szövetség elnöke
8.48 A nyáron éledhet újra a hazai szállodaipar egy elemzés szerint – Semsei Sándor, a Magyar TDM Szövetség elnöke
8.53 Jó tanuló, jó sportoló díjak átadása – Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség államtitkára
IDE KATTINTVA a teljes adást visszahallgathatja!
Jó reggelt, Magyarország! – Kossuth – január 27., szerda, 6:00
Szerkesztő: Törőcsik Zsolt
Műsorvezető: Volf-Nagy Tünde
A belépéssel kijelenti, hogy elolvasta és elfogadta az Adatkezelési nyilatkozatot.