Angela Merkel favoritja, Armin Laschet, észak-rajna-vesztfáliai tartományi miniszterelnöke nyerte a kormányzó német Kereszténydemokrata Unió, a CDU szombati elnökválasztását. A politikus 521 szavazatot kapott, 55-tel többet, mint hagyományos konzervatív kihívója, Friedrich Merz, ami a győzelemhez elég volt, ám a tíz %-nál alig nagyobb előny vélhetően a párt megosztottságát is jelzi. A CDU pártelnöki tiszte egyébként korábban a kancellári poszt előszobájának számított, idén viszont úgy tűnik hogy lesznek más, akár népszerűbb jelöltek is. Milyen irányt vesz majd a CDU Armin Laschet irányítása alatt? Mi a véleménye az új elnöknek az olyan érzékeny kérdésekben, mint például a migráció, a nemzetállamiság védelme, vagy épp az uniós bővítés? Orbán Viktor miniszterelnök, a Fidesz elnöke szombaton levélben gratulált Armin Laschetnek a CDU elnökévé választásához, de van-e remény az érdemi együttműködésre a két párt között akár uniós szinten?
Vendégek:
Volf-Nagy Tünde a Kossuth Rádió külpolitikai újságírója, korábbi berlini tudósító,
Mráz Ágoston Sámuel a Nézőpont Intézet vezérigazgatója és Kiszelly Zoltán politológus
/
A nap kérdése – Kossuth Rádió – január 18., hétfő, 18:30
Szerkesztő: Ujhelyi Zoltán
A belépéssel kijelenti, hogy elolvasta és elfogadta az Adatkezelési nyilatkozatot.