Kalendárium: Életnagyságú szobrot állítanak Debrecenben II. János Pál pápának

A január 13-i adás tartalmából.
 

– Hat kategóriában március 5-ig várják a jelentkezéseket a Kovács László-Zsigmond Vilmos Operatőr Versenyre
– Életnagyságú szobrot állítanak Debrecenben II. János Pál pápának, a 30 évvel ezelőtti látogatása emlékére
– Felpörgethetik a járvány után a kistelepülések közösségi életét azok a szakemberek, akiknek már meg is kezdődött a felkészítése Bartha Bernadett
– Kecskemétre érkezett a „30 éve szabadon– Amit lebontottunk…” című kiállítás. A Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítvány közterületi installációját január 5-én adták át a Deák téren
– Közmédia ajánlónkban ezúttal a Duna televízió aznap esti filmjét javasoljuk hallgatóinknak. 21.55-kor kezdődik a 2015-ben készült Öltöztető című filmdráma Anthony Hopkins, és Emily Watson főszereplésével, amelyben a II. világháború idején egy kis angol társulat Shaekespeare Lear királyát viszi színpadra
– Megkezdődtek a Zalaegerszegi Televízió és a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház első közös tv -játékának munkálatai. Egressy Zoltán: Sóska, sültkrumpli című művét Farkas Ignác rendezte újra Varga Tünde

Hallgassa meg!

Kalendárium – Kossuth – január 13., szerda, 15:32

Szerkesztő: Felszeghy Csaba
Műsorvezető: Babucs Krisztina

Tovább a műsoroldalra >>>

Videó ajánló

Olvasson tovább