Hajnal-táj: Gyulladáscsökkentő és fájdalomcsillapító hatású forralt bor

A január 7-i adás tartalmából.
 

Megújul és látogatható lesz a Büdy-vár
Vámosatya egy kis beregi község, 2021-ben lesz 700 éves. Korabeli írások 1321-ben említik először. Volt áru megállító joga, volt vára, romjai ma is láthatók. A falu program keretében akarják a turisták számára látogathatóvá tenni.

Hallgassa meg!

Veszteségek és beruházások Zalakaroson
Jelentős anyagi veszteséget szenvedett el Zalakaros az elmúlt esztendőben a járvány miatt, hiszen a városnak bevételt biztosító fürdő több hónapot zárva volt, ahogy ezekben a hetekben sem működik még. Ugyanakkor elkészültek olyan beruházások is amik a városba látogatóknak nyújthat élményt a fürdő mellett, így a másfél milliárdos gyógyhelyi központ is, aminek a nyitásával is az élet újraindulását várják.

Hallgassa meg!

Mecsek, Misinatető
Januárban szavazhatnak a pécsiek arról, hogy pontosan milyen fejlesztés valósuljon meg a Misinatetőn. Három koncepcióterv közül választhatnak majd a nyilvános szavazáson, a legtöbb voksot begyűjtő koncepciót ültetik majd át a gyakorlatba.

Hallgassa meg!

Tiszaörvényben faültetés
Kocsányos tölgyeket ültetnek Tiszafüredtől Tiszaörvényig. A Tisza-tavi Sporthorgász Kft. fatelepítési akcióba kezdett, hogy erősítse Tisza ártereit hajdan jellemző tölgy-kőris-szil állomány. A Tisza-tó mostani, alacsonyabb vízszintjénél jól látszik, hogy kialakítása előtt mennyi fa állt a területén. Hajdanán, a Tisza itt folyó szakaszát jellemzően kocsányos tölgyek tarkították, amelyek száma mára megfogyatkozott.

Hallgassa meg!

Forralt bor, a felpörgető
Forralt bor. A hideg téli napokon könnyen megfázhatunk. A népi bölcsesség már évszázadok óta a forró italokban látta a vérkeringés fokozását. Ráadásul a fahéj és a szegfűszeg két olyan fűszer, amelyekben olyan hatóanyagok vannak, olyan vegyületek, amelyek gyulladáscsökkentő és fájdalomcsillapító hatásúak.

Hallgassa meg!

Fiatal gazda – sajtkészítő Szőke Tímea
Szőke Tímea fiatal nyárádszentmártoni kézműves sajtkészítő gyerekkorában sajátította el a hagyományos házi sajtkészítés alapjait, a családi gazdaságban, ahol a szülei szarvasmarhát és juhot tenyésztenek. Tímea hobbija fokozatosan foglalkozássá vált, képzéseken, tanfolyamokon fejlesztette sajtkészítői tudását, 4 évvel ezelőtt pedig önálló vállalkozást indított, termékeit elsősorban házhoz szállítás formájában értékesíti, de rendszeresen jelen van kézműves vásárokon is. Erdei Edit Zsuzsanna riportja

Hallgassa meg!

Tananyag leendő erdészeknek
“Tíz kisfilmből álló, könnyen befogadható, animációs tananyagot készített az Ásotthalmi Bedő Albert Alapítvány, az Agrárminisztérium támogatásával az erdészeti szakközépiskolák számára. A néhány perces – online oktatást támogató – kisfilmek a tananyag erdősítésekkel kapcsolatos fejezeteihez nyújt hasznos támogatást.

Hallgassa meg!

NAK erdőgazdálkodók éve válságos volt, ezentúl a közös gondolkozásé a főszerep.

Hallgassa meg!

Földlabdás karácsonyfa visszaváltás, új utak a hasznosításban.

Hallgassa meg!

Hajnal-táj – Kossuth – január 7., csütörtök, 5:00!

Szerkesztő: Bicsák Eszter

Tovább a műsoroldalra >>>

Olvasson tovább