Vers napról napra - 52. hét

A december 21. és 27. közötti adások tartalmából.
 

December 21., hétfő:
Rózsássy Barbara
„Rózsássy Barabara költészetének tanúsága szerint nem tagadja és nem is forgatja ki a hagyományokat, inkább visszatalálna hozzájuk, hogy a megtagadott és elfelejtett Középhez jusson, amelyben a kultúrák és a mítoszok találkoznak.” – Baán Tibor.
– Szőlős
– Évszakokról írni
– Késhegy-élű csendben
Rózsássy Barbara mondta el verseit. A műsort Bognár Monika, Kakó Gyula és Maksay Helga készítette.

Hallgassa meg!

December 22., kedd:
Iancu Laura
„Hazaérkeztem a nyelvbe” – Iancu Laura.
– Irányok
– Máriusz öcsémhez
– Isten madarai
Iancu Laura mondta el verseit. A műsort BM, Kakó Gyula és Maksay Helga készítette.

Hallgassa meg!

December 23., szerda:
Balla Albert
– Balla Zsófia: Ünnepet
– Albert Zsuzsa: Szebb a szépnél
– KAF: Adventus
Tóth Bálint, Albert Zsuzsa és Kovács András Ferenc versét Császár Angela, Györgyi Anna és László Zsolt mondta el. A műsort BM, Kakó Gyula és Maksay Helga készítette.

Hallgassa meg!

December 24., csütörtök:
Szenteste
„Az ünnep nemcsak »ránk köszönt«, az ünnepet ki is kell érdemelnünk” – Pilinszky János.
– József Attila: Betlehemi királyok
– Nagy Gáspár: Hótalan a hegyek inge
– Áprily Lajos: Karácsonyest
József Attila, Nagy Gáspár és Áprily Lajos versét Papp János, Császár Angela és Mécs Károly mondta el. . A műsort BM, Kakó Gyula és Maksay Helga készítette.

Hallgassa meg!

December 25., péntek:
Karácsony 1. napja
„Az ünnep nemcsak »ránk köszönt«, az ünnepet ki is kell érdemelnünk” – Pilinszky János.
– Visky András: Magnificat
Visky András versét Császár Angela mondta el. A műsort BM, Kakó Gyula és Maksay Helga készítette.

Hallgassa meg!

December 26., szombat:
Karácsony 2. napja
„Az ünnep nemcsak »ránk köszönt«, az ünnepet ki is kell érdemelnünk” – Pilinszky János.
– Ady Endre Karácsony
– Juhász Gyula: Karácsonyi ének
– Utassy József: Karácsonyfa
Ady Endre, Juhász Gyula és Utassy József versét Mécs Károly, Vándor Éva és Dunai Tamás mondta el. A műsort BM, Kakó Gyula és Maksay Helga készítette.

Hallgassa meg!

„Ama csillag után” Karácsonyi összeállítás
– Mezey Katalin: Ahogy fényezredéveket
– Mezey Katalin: Hű pásztorok
– Tamási Áron: Hajnal Betlehemben
– Rónay György: Betlehem
– Déry Tibor: Betlehemi állatok
– Babits Mihály: Karácsonyi ének
– Nagy Gáspár: Hótalan a hegyek inge
– Sík Sándor: A napkeleti bölcsek
– Reményik Sándor: János evangéliuma
– Ravasz László: A pacsirták karácsony
– Pilinszky János: Tűz és szalma
– Nagy Gáspár: Ima
– Reményik Sándor: Kegyelem
– Buda Ferenc: Isten szalmaszálán
– Mezey Katalin: Uram, aki
– Szabó T Anna: December, kicsiláng, nagy hóesés
– Zsille Gábor: Szerecsen király
Karácsonyi összeállításunkban Mezey Katalin, Tamási Áron, Rónay György, Déry Tibor, Babits Mihály, Nagy Gáspár, Sík Sándor Reményik Sándor, Ravasz László, Pilinszky János, Buda Ferenc, Szabó T Anna és Zsille Gábor verseit-prózáit Rátóti Zoltán, Györgyi Anna, Horváth Sándor, Kaszás Gergő, Ruttkai Éva, Császár Angela, Kézdy György, Fehér Anna, Papp János és László Zsolt előadásában hallották. A műsort Bognár Monika, Kakó Gyula és Maksay Helga készítette.

December 27., vasárnap:
Kovács András Ferenc
„Hajnali csillag peremén várjuk a reggelt, te meg én” – KAF.
– Csillagcsengő
– Téli éjszakák
– Erdélyi tél
– Bálványos
KAF verseit Tordy Géza, Györgyi Anna és Sebő Ferenc előadásában hallották. műsort BM, Kakó Gyula és Maksay Helga készítette.

Hallgassa meg!

Weöres Sándor
„Szemem csak néha ér a világba, de szívem ezer tájban egyszerre él. „ – Weöres Sándor.
– Az éjszaka csodái
Weöres Sándor versét Latinovits Zoltán mondta el. A műsort BM, Kakó Gyula és Maksay Helga készítette.

Vers napról napra – Kossuth –  december 21. és 27. között, 20:27

Korábbi adások >>>

Videó ajánló

Olvasson tovább